Elektromos buszokért indult aláírásgyűjtés

Hirdetés

Mintegy 15 milliárd forintért szerezne be új elektromos buszokat a Szövetség Pécsért, közölte kedden sajtótájékoztatón Kővári János önkormányzati képviselő. Az ügyben a város három pontján aláírásgyűjtés indult. 

Évente 1,5 milliárd forinttal kevesebbe kerülne a pécsi tömegközlekedés működtetése, ha a városvezetés elfogadná a Szövetség Pécsért támogatói kérésére az Összefogás Pécsért Egyesület javaslatát, közölte kedden Kővári János, az ÖPE önkormányzati képviselője.

Mint elmondta, arra tesznek javaslatot, hogy a Modern Városok Program keretében kisebb, szerényebb élményfürdő épüljön 10 milliárd forintból, a fennmaradó 15 milliárdból szerezzen be Pécs elektromos buszokat.

A képviselő hangsúlyozta, Pécs hiányához jelentős mértékben járul hozzá a tömegközlekedés működtetése. Meglátásuk szerint egy modern elektromos buszparkkal és egy új menetrenddel, ahol nem az volna a cél, hogy ritkábban járjanak a buszok, ésszerűbben, jelentős összegeket lehetne spórolni, amely révén a viteldíjak is olcsóbbak lehetnek.

Kővári János (jobbra) ismertette a javaslatot

Éppen ezért a Szövetség Pécsért három helyszínen (a Konzumnál, Kertvárosban a Csontváry utcában és Uránvárosban a Mecsek áruháznál) aláírásgyűjtést indít, ami szeptember 14-éig tart.

A szeptemberi közgyűlésre pedig előterjesztéssel is készülnek. Kővári János hangsúlyozta, a beruházáshoz az kellene, hogy az önkormányzat tárgyalja újra a Modern Városok Program keretét. Mint mondta, jelenleg nincs az e-buszokra uniós forrás. Pécs korábban már elindított egy közbeszerzést mintegy másfél milliárdos pályázati forrásból, itt azonban a buszgyártó cég nehézségei miatt nem érkeztek meg a járművek, így most újra kiírták az eljárást.

Kővári János közölte azt is, a 15 milliárdos keretből 100 új korszerű, környezetbarát buszt lehetne beszerezni számításaik szerint. Ha a városvezetés elfogadja a javaslatukat, és sikerül a kormányzattal is újratárgyalni a korábbi megállapodást, akár november-december táján ki is lehetne írni az elektromos buszokra a közbeszerzést, mondta a képviselő.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét