Hirdetés

Március 14-én nem a klasszikus módon, hanem piacként működik a pécsi Vásártér. Emlékeztetőül összeszedtük, hogy mire számíthatnak azok, akik ezen a vasárnapon is kilátogatnának a vásárba.

Az elmúlt napokban többször megírtuk, hogy a járvány lassítása érdekében a következő két vasárnapon (március 14-én és 21-én) a Vásártér nem a megszokott módon, hanem

korlátozott árusítói körrel, piacként fog működni.

Mivel közeleg az első, nem klasszikus vásárvasárnap, ezért újfent érdemes hangsúlyozni, hogy milyen változások lépnek életbe a Vásártéren március 14-én:

  • kizárólag a zöldséget-gyümölcsöt,

  • füstölt árut,

  • nem helyben sütött pékárut,

  • a palántákat, növényeket árulók pakolhatnak ki,

  • a büfék pedig csak elvitelre árusíthatnak. 

A fentiek mellett az autókereskedők is nyitva tarthatnak.

Fontos még tudni, hogy a Móra Ferenc utcai kapu lesz csak nyitva, a többi zárva marad.

Továbbra is be kell tartani a védőtávolságot és kötelező mindenkinek a szájmaszk viselése, az árusoknak pedig a gumikesztyű használata is, ezt rendszeresen ellenőrzik majd a vásártér munkatársai.

Arról, hogy miért volt szükséges és fontos a Vásártér korlátozott működésének bevezetése, és hogy milyen kedvezményeket nyújtott a Pécsi Vagyonhasznosító a vásártéri bérlők számára, az alábbi cikkben írtunk:

Ruzsa Csaba: „Igyekszünk megakadályozni, hogy fertőzési gócok alakuljanak ki”

[su_box title=”A pécsi piacok és a vásárcsarnok változatlanul nyitva vannak” style=”glass” box_color=”#50e11b” radius=”2″]Ahogy az önkormányzat korábban közölte: megszokott nyitvatartással működik a vásárcsarnok, a Hajnóczy piac és a Diána téri piac is, de területükön vannak olyan üzletek, melyek zárva tartanak a szigorítások miatt. A vásárcsarnok forgalma jelenleg nem indokolja korlátozások bevezetését, de az üzemeltető Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. munkatársai folyamatosan figyelik a látogatók számát. Ha a zsúfoltság indokolttá teszi, a tavalyihoz hasonló intézkedéseket – beléptetés, létszámkorlát – vezethetnek be akár rövid, néhány órás átmeneti időszakokra.[/su_box]

Hirdetés