17 C
Pécs
péntek, október 11, 2024
KezdőlapAbszolút PécsEzért szeretik a pécsi belvárost – Streat

Ezért szeretik a pécsi belvárost – Streat

Cikksorozatunkban bemutatjuk, hogy a belvárosban lévő kereskedelmi egységek miért döntöttek úgy, hogy a történelmi városrészben nyitnak üzletet. Célunk, hogy rávilágítsunk a pécsi belváros már meglévő értékeire, valamint a benne rejlő lehetőségekre. A Vargyas vendéglőről és a Pécsi Kávéról írtunk, most pedig Pécs egyik legnépszerűbb burgerezőjéről, a Streatről lesz szó.

Immáron több mint 2 és fél éve nyitotta meg kapuit a Király utcában a Streat, mely ugyan a főutca leglátogatottabb részének végén található, mégis szinte folyamatosan nagy ott a nyüzsgés. Hegyi Maja, a Streat vezetője elmondta, hogy sokáig kerestek a Király utcában kiadó helyet éttermüknek, hiszen véleménye szerint ezen az utcán van Pécsett a legnagyobb forgalom.

A Király utca legjobb burgerei itt vannak
A Király utca legjobb burgerei itt vannak

-Egy kicsit beljebb, a Széchenyi térhez közelebb eső helyet kerestünk kezdetben, de épp akkor nem találtunk kiadó üzlethelyiséget. Az utolsó mentsvárunk volt ez a hely, ami régebben egy internetes kávézó volt. Első ránézésre nagyon furcsa volt az elrendezése, de úgy gondolom, hogy kihoztuk belőle a maximumot – mondta.

Ez minden bizonnyal így is van, erről biztos sokat tudnának mesélni azok, akik rendszeresen a Streatben ebédelnek vagy vacsoráznak. De egyébként ez a hely azon ritka pécsi éttermek közé tartozik, ahol jól be is lehet reggelizni. Mindezt azért is jó tudni, mert – képzeljék el – a Streat majdnem nem is Király utcában nyitott meg.

A maximumot hozták ki a régi helyből
A maximumot hozták ki a régi helyből

-Eleinte azon is gondolkoztunk, hogy az egyetem környékén keresünk helyet a Streatnek, de úgy döntöttünk, hogy nem szűkítjük le az egyetemistákra a vendégkörünket. Az egyetemnél ugyanis hétvégente nem nagyon érte volna meg nyitva tartani, hiszen akkor vagy nincsenek itthon, vagy épp a belvárosban vannak a diákok – mesélte Hegyi Maja.

Jó étvágyat!
Jó étvágyat!

Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen a Király utcában nem csak turistából van sok, de egyetemistából is, akik a Streat közlében bérelnek albérleteket – tette hozzá. De nem csak ők járnak Majáékhoz, hétvégente családosok is betérnek, és sok a visszatérő vendégük is, plusz a velük szemben lévő Széchenyi Gimnáziumból is sokan átugranak hozzájuk.

-A vendégeink általában célirányosan jönnek, ismerik a helyet és szeretnek itt enni. A turisták is ajánlások alapján keresnek meg minket, az ugyanakkor ritka, hogy olyan valaki térjen be hozzánk, aki csak a belvárosban jár-kel, nézelődik. Persze azért ilyen eset is előfordul, hiszen vannak akik csak a beltér dizájnja, vagy a táblánkra kiírt ételek miatt nyitnak be. Ha tetszik nekik a hely, ők is továbbadják a hírünket másoknak, és így tovább.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő