19 C
Pécs
kedd, május 7, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekFelméri a Biokom, kell-e játszótér a Szaturnusz utcába

Felméri a Biokom, kell-e játszótér a Szaturnusz utcába

Játszótér kialakítását tervezi Éger-völgyben és a kertvárosi Szaturnusz utcában a Biokom, utóbbi közterületen a kutyafuttató közelében. A Szaturnusz utcába szánt játszóeszközöket már be is szerezték, de egyelőre nem kerülnek a helyükre, mert az időközben érkezett lakossági jelzések alapján több ott lakó is kifogásolta a helyszínválasztást – írja a cég mai közleménye.

A Biokom ezért elkezdte vizsgálni, hogy a környéken milyen más helyszínek lennének alkalmasak a játszótér kialakítására. A társaság a témában lakossági egyeztetést is kezdeményez, és amennyiben az érintettek meggyőző többséggel kérik a Szaturnusz utcai játszótér kialakítását, akkor megvalósul a fejlesztés.

A családok azonban addig is igénybe vehetik a közelben elhelyezkedő, nemrég felújított játszótereket – írja a Biokom. Az egyik a Malomvölgyi út 5. sz. mögött található, ahol felújították a laphintát, a bébi hintát és a mérleghintát, valamint ütéscsillapító burkolatot is kapott a terület. A másik pedig a Kenderföldi úton, ahova 500 ezer forint értékben egy hatszögletű mászóka érkezett.

A közlemény felidézi, a közelmúltban teljesen felújították a Mandulás tornapályát és játszóteret, valamint a Puskin téren, a Fejér Lipót utcában és a Malomvölgyi Parkerdőben is új játszóteret adtak át.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő