Bár a halál az élet természetes része, szembenézni vele felnőttként sem könnyű, így nem csoda, hogy a gyerekek számára is rossz élményt jelent egy szerettük vagy adott esetben iskolatársuk elvesztése. De vajon miként segíthet nekik a környezetük, hogyan javasolt a szülőknek a halálról beszélgetni gyermekükkel? Gyermekpszichológus segítségével kerestünk választ.
Nem feltétlenül okoz traumát a halál
Önmagában egy hozzátartozónk, ismerősünk halála nem tekinthető traumatikusnak, hanem egy, az élettel együtt járó normatív krízisnek. Ha egy ilyen krízissel építő módon tudunk megküzdeni, akkor a személyiség gazdagodhat, fejlődhet, vagyis pozitív végkimenetele lesz.
Gyerekek esetében sem válik a haláleset megtapasztalása automatikusan traumává. Akkor lesz az eseményből trauma, amikor az élettörténés összekapcsolódik egy kritikus életszakasszal, vagy a gyermek személyiségében már korábban kialakult „gyenge ponttal”. Ilyenkor elakadhat a személyiség fejlődése, és érdemes egy szakembert felkeresni – mondja Matus Zsófia, gyermekpszichológus.
A trauma pontos tüneteit nehéz leírni, viszont kellő figyelemmel kiszúrhatjuk, ha baj van. Mindenképpen figyelni kell a viselkedés, az érdeklődés megváltozására, a hangulat szélsőséges ingadozásaira, új, szokatlan viselkedésformák megjelenésére, az alvás, az étvágy, vagy egyéb testi funkciók problémáira. Egészséges személyiségfejlődés esetén a gyermek rendelkezik olyan én-erővel és megküzdő képességgel, hogy természetes módon tudja feldolgozni a történteket.
Mutassunk jó példát!
Mint minden más esetben, a gyász kapcsán is nagyon fontosak a megfelelő szülői minták.
– Elsősorban a körülöttük élő felnőttek érzelmeire reagálnak, ez alapján értékelik ki ők is, hogy mi történt. A kisgyerek világa spontán módon körülötte forog, saját nézőpontja alapján ad magyarázatot a világ történéseire. „Ha egy szeretett családtag eltűnt, annak nyilván én vagyok az oka…” Beindul a bűntudat érzése, hogy ő valami rosszat tett, vagy valami rosszra gondolt, amikor haragudott rá. Nagyon fontos, hogy haláleset kapcsán ezt a bűntudatot oldjuk a gyerekben, nem az ő hibája, senki sem tehet róla. Ha a szülő képes az egészséges gyászmunkára, aminek a célja az, hogy elgyászoljuk, megsirassuk, elengedjük a szeretett személy, és elfogadjuk, hogy nem jön vissza, akkor a gyermek is jó eséllyel képes lesz rá – tanácsolja a szakember.
Nem mindegy, kit kell gyászolniuk
Egy közeli hozzátartozó halála erősebben érinti érzelmileg a gyereket, mint egy idegené, vagy egy távoli rokoné, így nagyobb bűntudatot, félelmet mozgat meg. Ez módosul kissé kamaszkorban. Természetesen a kamaszokat is megviseli egy szerettük elvesztése, de ebben az életszakaszban megjelenik egyfajta érzelmi távolságtartás a halállal kapcsolatban, a fiatalok szinte nem is vesznek tudomást róla. Ha egy kortársukat veszítik el, ez áttörheti a tartózkodás páncélját, és jobban megrázhatja őket, mint például egy idősebb ember halála. A kamaszkori „sebezhetetlenségi illúzió” sérül, mert eddig úgy érezték, hogy nekik nem eshet bajuk. Ebben az időszakban, az identitáskeresésük közben, valójában sebezhetőbbek, mint korábban bármikor – magyarázta a szakember.
[box title=”Hogyan segítheti a szülő, a pedagógus a gyászmunkát?” box_color=”#2e0070″]
• legyen elérhető (ajánlja fel a gyermeknek a lehetőséget a beszélgetésre)
• a felnőtt is élje át a gyászt a maga módján, ne titkolja (szavai és érzelmei között legyen összhang)
• mutasson példát az emlékezésre (temetés, tor, gyertyagyújtás, fénykép)
• az iskolában lehet beszélgető-csoportot szervezni (nem csak a halálról, hanem a veszteségekről, nagy változásokról)[/box]
Fontos az őszinteség
Sokan úgy gondolják, azzal tesznek jót a gyereknek, ha nem beszélnek a halálesetről, kerülik a témát. Sajnos az a tapasztalat, hogy ez a lehető legrosszabb, mert a gyerekek akkor is elméleteket gyártanak arról, hogy mi történt, ha a szülő nem mond semmit, és ezek az elméletek általában sokkal félelmetesebbek, mint a valóság – figyelmeztet Matus Zsófia.
A gyermekpszichológus szerint általánosságban elmondható, hogy a gyerekkel őszintének kell lenni, de csak a saját életkori szintjének megfelelően. Egy kis óvodásnak még nem kell pontos részleteket mesélni a halál körülményeiről, ő inkább arra kíváncsi, mi mit érzünk, míg egy kamasz gyereket már érdekelhetnek az orvosi tények is, a racionális magyarázat segít neki az elfogadásban. Kisiskolás korban kezdenek a gyerekek metafizikailag is érdeklődni a halál iránt. Ekkor fogják fel először, hogy ez egy visszafordíthatatlan folyamat.
[box title=”Hogyan kommunikáljon a felnőtt a gyerekkel?” box_color=”#004f6b”]
• őszintén és természetesen (ne tegyen úgy, mintha nem történt volna meg; ne mondjon valótlant, pl.: külföldre utazott)
• a gyermek életkori szintjének megfelelően és egyszerűen
• hitelesen (ha szomorú, ne mondja, hogy nem az)
• oldja a bűntudatot (senki nem tehet róla; senkinek se a hibája)[/box]
