Hirdetés

December 12-én, kedd reggel nyolc órakor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy egy pécsi családi házban egy elhunytat találtak…

A Nagyszkókói úton lévő ingatlanhoz épített, lakásként berendezett, hatvan négyzetméteres melléképületben egy idős nő vesztette életét. A melléképületben egy gázpalackról működő szieszta kályha üzemelt csukott ablakok és ajtók mellett, a helyiség szellőzése nem volt megoldva – közölte a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Idén már 1020 alkalommal hívták a tűzoltókat szén-monoxid miatt, 186-an szenvedtek mérgezést, tízen pedig életüket vesztették.

A pécsi eset kapcsán a katasztrófavédelem emlékeztet: szén-monoxid nem csak régi gázkazánok hibás működésénél keletkezhet, megfelelő levegő-utánpótlás hiányában bármilyen zárt térben égő nyílt láng forrása lehet a mérgező gáz fejlődésének. A tűz elhasználja a helyiség levegőjét, tökéletlen égés jön létre, amelynek a mellékterméke a már kis koncentrációban is halálos szén-monoxid.

Nyílt lánggal működő berendezés esetén gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről, nem elég néha kinyitni az ablakot. A szellőzés mellett a nyílt égésterű fűtőeszközök és vízmelegítők mellé érdemes érzékelőt is beszerezni – hangsúlyozzák.

Hirdetés