16.6 C
Pécs
hétfő, október 7, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekHelyi civilekkel egyeztetett a pécsi önkormányzat

Helyi civilekkel egyeztetett a pécsi önkormányzat

A városvezetés komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a helyben működő civil szervezetek munkáját támogassa, emellett folyamatos a széleskörű kooperációra való törekvés is. Május 31-én ezért fórumot tartottak, melyen több téma is szóba került.

– Pécs szerencsés, hiszen rengeteg aktív civil szervezet van a városban, tevékenységeiket az önkormányzat folyamatosan nyomon követi és lehetőség szerint támogatja is. Mikor elfogadtuk a civil koncepciót, azt is megfogalmaztuk, hogy rendszeresen találkozunk majd ezekkel a szereplőkkel. Januárban le is zajlott az első egyeztető fórum, ami után a februári közgyűlés a költségvetésben elkülönített 40 millió forintot, mely alapból működési költségre pályázhattak a helyi civilek. Ennek eredményeként 26 szervezet összesen mintegy 23,5 millió forintot kapott energiaköltségeinek fedezésére.

A mostani összejövetel egyik fő témája volt, hogy a fennmaradó 16,5 milliós összeget milyen formában tegyük elérhetővé az érintettek számára,

ugyanis az az igény is megfogalmazódott részükről, hogy programokra is lehessen belőle igényelni, hiszen sok állami pályázatot nem írtak ki, ami gondot jelent – mondta el lapunknak Zag Gábor alpolgármester.

Zag Gábor is beszámolót tartott a fórumon

Az összejövetelre meghívták Salamon Pétert is, aki a „Dönts velünk” közösségi költségvetési projektet mutatta be az egybegyűlteknek. Ahogy lapunk már korábban megírta, ennek keretében a városban élők saját ötleteikkel tehetik élhetőbbé lakókörnyezetüket, környéküket, és javíthatnak közösségük mindennapjain.

A fórumon Kunszt Márta civil tanácsnok tájékoztatta a résztvevőket arról, hol tart a civil koncepció megvalósítása, emellett az annak koordinátori feladatait ellátó Nevelők Háza Egyesület ügyvezető elnöke, Vincze Csilla is beszélt a munkáról.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő