17 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapHírzónaBelföld„Hiába vagy megerőszakolt árva gyerek, a felcsútiakkal szemben nem lehet igazad"

„Hiába vagy megerőszakolt árva gyerek, a felcsútiakkal szemben nem lehet igazad”

A Belügyminisztérium épületétől a Sándor-palotáig vonultak a pedofil igazgató bűnsegédjének kegyelmet adó Novák Katalin lemondását követelő tüntetők péntek este Budapesten. A demonstrálók felelősnek tartják K. Endre felmentéséért Varga Juditot is, aki igazságügyi miniszterként ellenjegyezte a köztársasági elnök döntését. A bántalmazott gyerekekre utalva plüssállatokat dobáltak Novák hivatala elé.

A 444 tudósítása szerint az egyik legerősebb jelenet az volt, amikor Pető Attila – akit gyerekkorában egy pap zaklatott, aztán az egyház feljelentett – felszólította a közönséget, hogy tegyék le a pártzászlókat, és tapsolják meg az áldozatokat. Aztán felolvasta az egyik bicskei bántalmazott, Pop Mert levelét, aki megköszönte mindenkinek, hogy ilyen sokan kiálltak mellettük. Majd ő is lemondásra szólította fel a köztársasági elnököt.

Ésik Sándor jogász, a Diétás Magyar Múzsa szerzője szerint a bírósági ítélet hozhatott volna fordulatot, az ugyanis üzenet a pedofilnak, hogy le fogsz bukni, és börtönbe mész. És üzenet az áldozatnak, hogy állj ki magadért, bíz bennünk és igazságot szolgáltatunk. De a kegyelemmel ezt lerombolták, és az új üzenetet nemcsak az áldozatok kapták meg, hanem a bírák és a rendőrök is: nyomozzatok nyugodtan, ha valami havert megfogtok, úgyis megkegyelmezünk nekik.

Ésik szerint a magyar állam elárulja a saját gyerekeit. „Hiába vagy megerőszakolt árva gyerek, a felcsútiakkal szemben nem lehet igazad” – mondta.

Jámbor András országgyűlési képviselő szerint nem alkotmánymódosításra van szükség, hanem a gyerekvédelmet kell megerősíteni, erről törvényjavaslatot is benyújtanak.

Fotó forrása: 444

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő