16 C
Pécs
szerda, május 8, 2024
KezdőlapHírzónaCsizmadia Péter: A városvezetés fejezze be a baloldali holdudvar érdekeit szolgáló politikáját

Csizmadia Péter: A városvezetés fejezze be a baloldali holdudvar érdekeit szolgáló politikáját

„Homlokot ráncolandóan kirívó fejleményekre” hívta fel a figyelmet a Fidesz pécsi frakcióvezetője.

A december 6-ai, idei utolsó városi közgyűlés előtt tartott sajtótájékoztatót hétfőn Csizmadia Péter, a helyi Fidesz frakcióvezetője. A téma a költségvetés közgyűlés által megvitatandó újabb módosítása volt.

– Ez a harmadik költségvetésmódosítás, ezzel pedig már körvonalazódik, hogy miként tudja lezárni az évet a városvezetés. Elmondhatjuk, hogy a rendelkezésre álló erőforrások ugyan szűkösek, de elégségesek, így az idei évet le tudja zárni a város – mondta a frakcióvezető, majd hozzátette, hogy ez főként annak köszönhető, hogy idén 30 százalékkal több központi forrás érkezett Pécsre. Ez 11 és fél milliárd helyett 14 és fél milliárd forintot jelent – mondta.

Ennek a 3 milliárdos többletnek az egyik, hozzávetőlegesen 1,3 milliárdos részéből többek között a gyermekétkeztetést, a szociális ágazatban dolgozók bérköltségét, a bölcsődei és óvodai dolgozók bérkiegészítését tudják biztosítani. A másik részt az iparűzésiadó-kompenzáció teszi ki a frakcióvezető szerint. Felidézte, hogy a városvezetés korábban az iparűzésiadó-kiesés miatt kompenzációs igényt nyújtott be az állam felé, amelyet – mint mondta – a kormány teljesített, így már a teljes, 1,7 milliárdos összeg a város rendelkezésére áll (860 millió érkezett idén nyáron, 860 millió ősszel).

Csizmadia kitért arra a költségvetés-módosítással kapcsolatos előterjesztésben szereplő 33 milliós összegre is, amelyet a PSN Zrt. a Hullámfürdő fenntartására kapott. Mint mondta, ezzel év végéig a fürdő működtetése „rendezve van”.

A Pécsre érkező állami pénzek sorolása után a frakcióvezető áttért a „homlokot ráncolandóan kirívó fejleményekre”. Magyarán a szokásosra. A városvezetés véleménye szerint nem volt képes mértéket tartani, több olyan intézkedést hoztak ugyanis szerinte az elmúlt évben, amelyek felesleges többletkiadással jártak. Példaként a városi ügyvédek finanszírozását, az önkormányzat által megrendelt tanulmányokat és a Pécsi Kommunikációs Központ plusztámogatását hozta fel. Csizmadia szerint inkább az „összeomlás szélén” álló pécsi tömegközlekedés jelenlegi helyzetéből kellene kiutat találnia a városvezetésnek, mert kérdéses, hogy a jelenlegi formában folytatható-e a busztársaság finanszírozása.

– Ezért felszólítom a baloldali városvezetést, hogy gondolja át és fejezze be azt a politikát, amely nem a pécsiek, hanem a baloldali holdudvar érdekeit képviseli – mondta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő