Hamisan vádaskodott, a bíróság előtt felelhet

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség hamis vád és hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt emelt vádat egy baranyai nő ellen, aki hamisan vádolt meg egy férfit, majd az így megindult büntetőügyben másokat is hamis tanúzásra akart rábírni.

A nő a rendőrségen egy ismerőse ellen tett feljelentést, melyben azt állította, hogy a férfi őt egy italbolt udvarán bántalmazta, ő a földre esett és a kezéből kieső mobiltelefont a férfi
összetörte.

A feljelentés alapján garázdaság vétsége miatt indult nyomozás. Ennek során a feljelentő
három ismerősét arra kérte, hogy a rendőrségen folyó büntetőügyben tanúként mondják azt, hogy őt a feljelentésében foglaltak szerint bántalmazták.
A három ismerős azonban a nő kérésének nem tett eleget, az eljárás során a valóságnak
megfelelő vallomást tettek.

A nyomozás során a rendőrség megállapította, hogy ténylegesen nem a feljelentett férfi bántalmazta a nőt, hanem a nő volt az, aki nekitámadt az italboltban tartózkodóknak, és ő követte el a garázdaság bűncselekményét. E bűncselekmény miatt a bíróság őt el is ítélte.

Tekintettel arra, hogy a nő a hatóság előtt mást bűncselekmény elkövetésével hamisan vádolt, illetve tanúkat próbált rábírni arra, hogy valótlan tartalmú vallomást tegyenek, ezért cselekménye a hamis vád és a hamis tanúzásra felhívás bűntettének a megállapítására alkalmas.

A vádlott akár három év szabadságvesztést is kaphat.