Hirdetés

Traktorral karambolozott egy személyautó Nagypeterd és Botykapeterd között augusztus 16-án. A balesetnek több sérültje is van, újabb részletekről számolunk be.

Frissítve (10.50): Szigetvári képviselő és unokái baleseteztek

Dr. Vass Péter polgármester arról tájékoztatott a város honlapján, hogy dr. Vass Péterné Ágnes képviselő karambolozott augusztus 16-án, délután, az autót ő vezette, unokái hátul, gyerekülésben aludtak. Ismeretlen okokból azonban áttért az úttest bal oldalára és ott egy szabályosan közlekedő traktorral ütközött. A gyerekek közül az egyik könnyebben sérült, a másik épségben megúszta a balesetet. A képviselő asszonyt azonban mentőhelikopter szállította a pécsi klinikára, ahol több műtétet hajtottak végre rajta. Jelenleg stabil, a körülményekhez képest kielégítő az állapota – zárta sorait a polgármester.


Korábban írtuk:

Mint arról mi is beszámoltunk, frontálisan ütközött egy személyautó és egy traktor a 6-os számú főúton, Nagypeterd és Botykapeterd között kedd délután. Az autóban hárman utaztak, a sofőr beszorult.

A Baranyai Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a járműben két gyermek is utazott, akik könnyebb sérüléseket szenvedtek, ki tudtak szállni. A balesethez a szigetvári és pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik feszítővágó segítségével kiszabadították az autóban rekedt sérültet, majd átadták őt a mentőszolgálat munkatársainak.

A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A traktor vezetőjét könnyű sérülései miatt látták el. A balesetnek volt még egy résztvevője, aki gépkocsijával a traktor leszakadt kerekének ütközött. Ő is könnyű sérüléseket szenvedett.

Képek a helyszínről a katasztrófavédelemtől:

Hirdetés