Városvédő futás, jótékony célokért

Április 14-én, szombaton a BSI és a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. közösen rendezi a Telekom Vivicittá Városvédő Futást, amely 2003 után tér vissza Pécsre. A mezőny 14.30-kor rajtol a Széchenyi térről, majd a 2,8 kilométeres belvárosi kör végén ugyan ott lesz a befutó is.

hirdetés

A tavaszköszöntő futáson gyerekek,  idősebbek és fiatalabbak , családok és baráti társaságok, iskolák és munkahelyi közösségek is rajthoz állhatnak. Fontos hangsúlyozni, hogy bár a versenyezni szándékozók legjobbjait érem, sőt pénzdíj is várja a célban, maga a Vivicittá mégis sokkal inkább egy kellemes, családokat, baráti társaságokat is megmozgatni szándékozó közösségi esemény, és nem igazi verseny, azaz bárki nyugodtan végigkocoghatja, vagy akár részben sétálhatja is a távot.

A résztvevők a futásra a pécsi aerobik-világbajnok és életmód-tanácsadó, Katus Attila vezényletével melegíthetnek majd be a Széchenyi téren.

A legtöbb gyereket benevező iskola részére a Telekom 100.000 forint értékű Adidas sportszerutalványt ajánl fel különdíjként. Ugyancsak hagyomány, hogy a Telekom hello holnap! aktivitásait a Vivicitták futásaira is kiterjeszti, és egy-egy jótékonysági akcióhoz is köti. Pécsett a résztvevők számától függő összeget a Tölösi Péter Alapítványnak ajánlják fel, amely a befolyt pénzből a leukémiás, daganatos betegségben szenvedő gyermekeket és családjukat támogatja.

Az útvonal: Széchenyi tér – Megye utca – Nagy Flórián utca – Flórián tér – Nagy Flórián utca – Király utca – Széchenyi tér – Ferencesek utcája – Szent István tér – Janus Pannonius utca – Káptalan utca – Szepessy Ignác utca – Széchenyi tér.

A verseny központjának (helyszíni nevezés, öltöző, ruhatár) a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma (Széchenyi tér 11.) ad otthont.

Az egyéni nevezési díj felnőtteknek április 13-ig 500 Ft, a helyszínen 700 Ft. Előnevezés iskolai csoportoknak (minimum 10 fő, a diákok mellett tanár, szülő is szerepelhet a listán; április 12-ig): 400 Ft/fő.

Nevezni lehet a http://www.futanet.hu/cikk/telekom-vivicitta-varosvedo-futas-pecs oldalon, a nevezes@futanet.hu e-mail címen vagy április 10-13-án (10.00-16.00) a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban, végül április 14-én (12.30-14.15) a versenyközpontban.

A rajtszámok mellett minden nevező egyedi emblémázott pólót is kap, emellett minden induló részt vesz az eredményhirdetés utáni sorsoláson, amelyen a támogatók ajándékait sorsolják ki.

További információk: www.psnzrt.hu.