16 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapAbszolút NőIgazi hősök a pécsi védőnők!

Igazi hősök a pécsi védőnők!

A pécsi családok, babák és tinédzserek egészségét őrzik, áldozatos munkával úgy, hogy mindez egyáltalán nem látványos. Szívüket lelküket beleteszik, melynek megszületett az eredménye! Az idén 100 éves védőnői szolgálatot ugyanis április 23-án hungarikummá nyilvánították, az Európa szerte különleges ellátás és gondoskodás miatt.

Egyedülálló rendszer Európában

Több országban létezik a magyar védőnői szolgálathoz hasonló rendszer, de közel sem látnak el ennyi feladatot azok a szervezetek. Ezért a magyar védőnői struktúra egész Európában egyedülálló. Mivel a szakmához tartoznak a területi védőnők, illetve iskola- és ifjúságegészségügyi védőnők ezért azt lehet mondani, hogy a szakemberek egészen a középiskola végéig figyelemmel kísérik, és gondozzák a magyar gyermekeket. Továbbá komplex családgondozás keretein belül a védőnők gondozzák a várandós nőket, a megszületett gyermekeket, de az édesanyákat és akár a nagymamákat is figyelemmel kísérik. Ezt átfogóan várandós gondozásnak, gyermekgondozásnak és nővédelemnek nevezik.

Védőnő 2

A fent említett feladatokat két területen is végzik a szakemberek, ugyanis családlátogatás és tanácsadás keretein belül is adnak útmutatást és tájékoztatást. Ez utóbbi során gyakorlatilag a vizsgálatokra, mérésekre, kérdések és problémák megbeszélésére kerül sor, a családlátogatás során pedig a területi védőnő a család élethelyzetébe tekint be, ugyanis az otthonukban látogatja meg őket, ezzel egy bensőséges kapcsolatot létrehozva és bepillantva a család intim szférájába.

Nem könnyű munka Pécsett sem

Baranya megyében körülbelül 220 védőnő dolgozik, amibe a területi-, iskola- és ifjúság-egészségügyi szakemberek is beletartoznak. Munkájuk tempója igen feszített, és egyáltalán nem könnyű, mivel nagyon változó a lakosság összetétele, ezért a védőnőknek a különböző élethelyzetekhez, szociális helyzetekhez is alkalmazkodniuk kell.

Védőnő 3

– Megvannak az adott feladataink a különböző életkorokban. Rendszeresen mérjük a gyermekeket, nyomon követjük testi, értelmi, érzelmi és szociális fejlettségüket, tájékoztatjuk a védőoltásokról a családokat, a várandósokat pedig az adott időszak testi és lelki változásairól, és az aktuálisan elvégzendő vizsgálatokról. Ezen kívül pedig komplexen is gondozzuk a családokat, próbáljuk megérteni  és megoldani a felmerülő problémákat, illetve a megfelelő helyre irányítani őket – így Kisgyörgy Anett, a Magyar Védőnők Egyesületének pécsi szakosztályvezetője.

A munka, energia és idő hármasában sajnos a védőnők közel sincsenek annyira megbecsülve, mint ahogy kellene. Ennek egy nagyon pozitív ellenpéldája, hogy magát a szolgálatot hungarikummá nyilvánították, ami a rengeteg áldozatos munkának az eredménye.

[note note_color=”#ff5c47″]

A Magyar Örökség Díjas Védőnői Szolgálat egyébként 2015-ben lett 100 éves, melyet országszerte méltón szeretnének megünnepelni a dolgozók, szakmabelik és az érintettek. Ezt a jeles eseményt a Baranya megyében dolgozók is szeretnék megünnepelni, ezért a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Baranya Megyei Területei Szervezetének Védőnő Tagozata és a Magyar Védőnők Egyesületének pécsi és megyei szakosztálya 2015. június 5-én a Hotel Palatinus Bartók Termében rendez ünnepséget.[/note]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő