18 C
Pécs
szerda, május 8, 2024
KezdőlapPécs AktuálTéli készültség: így várják a havat

Téli készültség: így várják a havat

Hétfőtől indult el a téli útviszonyokra való készültség a Magyar Közút Nzrt-nél (MK). A télnyitóra elhívta a társaság a katasztrófavédőket, az önkormányzatokat, a rendőrséget és a sajtót. Összesen száz gépet tudnak bevetni a megyében. Ettől persze még lehetnek gondok, de azt ígérik, felkészültek.

Mint azt Bánki László, az MK megyei igazgatóságának vezetője lapunknak elmondta, a téli üzemmódban 107 fizikai dolgozó és 36 irányító-vezető munkálkodik azon, hogy Baranya összesen mintegy 1600 kilométernyi úthálózatán ne legyen gond. Az MK a falvakon, településeken áthaladó utakat tartja karban, Pécsen a belterületi hálózatot pedig a Biokom Nkft.

közútkezelő sajtótáj4

A szakember felidézte, tavaly mindössze háromszor volt nagyobb hó, illetve ónos eső, egyébként alásózással segítettek – összesen 5000 tonnányi sót szórtak ki az utakra. Idén mindenképpen keményebb körülményekre lehet számítani.

Beszámolt arról, hogy idén már a raktárakban van 3000 tonnányi só, 80 ezer kilogramm vegyi jégoldó, azaz kalcium-klorid granulátum, és 1300 tonnányi érdesítő anyag homok és kőzúzalék formájában.

Az idokep.hu szerint decemberig nem lesz fagy
Az idokep.hu szerint decemberig nem lesz fagy

Baranyában 33 kombi gép járja majd az utakat, ezek sóznak és hókotrásra is alkalmasak, de van négy hómaró, kilenc rakodógép is. További 57 darab hókotrót az országos állományból órák alatt le tudnak hívni Baranyába nagyobb havazás esetén.

Háromezer tonna só már várja, hogy szétszórják
Háromezer tonna só már várja, hogy szétszórják

A megyében összesen 60 kilométernyi fehér út lesz, ahova csak akkor mennek kotorni, ha minden más munkával végeztek; ezek a legkevésbé forgalmas, részben hegyi szakaszok. A legjobban a forgalmas főutakat takarítják majd 260 kilométer hosszan.

Fel kell rá készülni, hogy nagyobb havazás idején előírják a hólánc használatát. Ez a megyében a 6-os úton várható Mecseknádasd és Pécsvárad között, a 66-os úton Árpádtető és Mánfa valamint Gödre és Szentbalázs között. Az 56-os úton szintén ilyesmire kell számítani Bár és Bátaszék, valamint az 57-esen Bolodogasszonyfánál.

[poll id=”173″]

Érdemes tudni, hogy a Közút csak átlagos téli időjárási körülmények között tudja garantálni, hogy minden rendben lesz. Ez az irányelvek szerint azt jelenti, hogy a havazás, hófúvás időtartama nem haladja meg a 24 órát és a hőmérséklet nem alacsonyabb mínusz nyolc foknál, a szélsebesség pedig 30 km/h-nál kisebb. Ha ennél rosszabba helyzet, vagy ónos eső esik, fel kell készülni arra, hogy a védekezési időtartam megnövekedik.

Kíváncsian várjuk, idén lesz-e ilyen... - Tavaly januári kép a 6-os út állapotáról
Kíváncsian várjuk, idén lesz-e ilyen… – Januári kép a 6-os út állapotáról

A közlekedők az útviszonyokról, az aktuális forgalmi helyzetekről, balesetek miatti korlátozásokról a www.utinform.hu oldalon érdemes tájékozódni. Emellett a téli időszakban a társaság hivatalos Facebook és Twitter oldalán a reggeli és a délutáni órákban, a csúcsidőszakok környékén összesítést tesznek közzé az aktuális útviszonyokról.

[box title=”Így vár a hóra a Biokom”]A BIOKOM is felkészült – mind személyi állományban, mind tárgyi eszközökben – a rövidesen bekövetkező téli időjárási helyzetre – mondja Lóczi Szidónia pr-menedzser. A cég már most napi kapcsolatban van a pogányi meteorológiai állomással, így a kapott előrejelzések alapján személyi és gépi állományával folyamatosan rendelkezésre áll. A BIOKOM és alvállalkozói 18 darab gépjárművel, 38 emberrel dolgoznak. Mindezeken felül a pécsi városüzemeltetési feladatokért felelős cég közvetlen emberi erőforrást igénylő tevékenységét (pl. kézi síkosság-mentesítés) 16 darab hótakarításra alkalmas munkagép és 15 darab 1,5 tonna teherbírású gépjármű segíti majd. Hamarosan 350 helyre visznek síkosságmentesítő anyagot, amelyet a pécsiek használhatnak, ha kell. A cég kökényi telephelyén egy hatalmas csarnokban 800 tonna só és 300 tonna zúzott kő szóróanyag-készletet tároltak be. A belvárosban, kiváltképp a díszburkolattal ellátott részeken a drágább, ám környezetkímélőbb kalcium-klorid kerül majd „bevetésre”, míg az egyéb útszakaszokon a megszokott só vagy só-kőzúzalék kombináció. A Biokom azt kéri a pécsiektől, hogy készüljenek fel a télre, mindenki csak téli gumival keljen útra autóval, emellett takarítsa a havat háza körül, az út és a házfal közötti területen.[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő