Van aki könnyebben, van aki nehezebben viseli, de a dackorszak minden kisgyermeknél beköszönt. A kismamákat már jóval az ominózus kor előtt érdemes felkészíteni a nehézségekre, hisz ez biztosan a gyermeknevelés egyik mélypontja lesz. Eláruljuk, mik a legjobb módszerek.
Mi az a dackorszak?
Valachiné Geréb Zsuzsanna, gyermek és ifjúsági klinikai szakpszichológusa elmondja, hogy a dackorszak jellegzetesen 2-3 éves kor körül kezdődik, eltérő időtartamú és hevességű lehet a gyermekeknél. Akkor kezdődik, amikor az önálló mozgás megszilárdult és a gyermek el tud távolodni biztonságosan az édesanyjától.
– Egyrészt nagyon erős késztetést érez a világ felfedezésére, az önállóságra, másrészt sok szorongás és ambivalens érzelem van a gyermekben. Ilyen kettős érzés például, hogy ha a eltávolodik a gyermek a szülőtől, akkor a „félek menni, de maradni nem akarok” kettőssége jelenik meg. Másrészt az értelmi képességei is rohamosan fejlődnek, egyre inkább kíváncsiak a gyerekek az ok-okozati összefüggésekre, tesztelik a határokat, a szülői tiltások értelmét és következetességét – így a szakember.
A dackorszakhoz köthetőek a heves dühkitörések, de a szobatisztaság körüli megakadások, például székletvisszatartás, esetleg szorongásos tünetek, dadogás, körömrágás és az alvászavarok is.
Neveléstől függ
A lányok általában szabálykövetőbbek a fiúknál, de a szülők is jobban féltik őket. Lehet, hogy nem produkálnak olyan heves reakciókat ebben az időszakban, de többet betegeskedhetnek, szoronghatnak. Ám a szakember hozzáteszi, hogy nem a nemek között van eltérés, hanem inkább családok, nevelési stílus és a temperamentum között.
Hogyan kezeljük?
A dackorszak sikeres átvészelése azon múlik, sikerül-e a szülőnek egyensúlyt találni a védelmező és következetes nevelés, és a szabad gondolkodás között.
– A heves dühreakció minden szülő számára nagyon frusztráló és dühítő. De ha a szülő is elveszíti a kontrollt és például a gyerekre csap, a hiszti bár abbamarad, és ez megerősődik mindkét félben, de hosszú távon káros, mert a gyerek azt tanulja meg, hogy külső inger kell a belső indulati vihar megállításához. A gyerekeknek meg kell tanítanunk az önmegnyugtatást – magyarázza Valachiné Geréb Zsuzsanna.
[box title=”Praktikák” box_color=”#6ca6f4″]
– Segítenünk kell a gyereknek szóban kifejezni az érzéseit és meg is kell hallgatnunk azokat.
– Az érzést külön kell választanunk a tettől. Fontos, hogy szülőként egyezségre kell jutnunk, mi a megengedett dühkifejezés a családban.
– A szülőnek is jó példával kell elöl járni a düh kontrollálásában, konfliktusmegoldásban – de ez nem az elfojtást jelenti!
– Sokszor segít a gyerekeknek, ha közösem elképzeljük, hogy amire vágynak, teljesül. Például: „Tudom, hogy szeretnél még egy fagyit! Milyen jó lenne, ha ide tudnék varázsolni egy fagyi árust!”
– Jutalmazni is kell legalább verbálisan, ha a gyerek szót fogadott vagy az elvártnak megfelelően viselkedett.
– Ha szidásra kerül a sor, a viselkedést különítsük el a gyerek személyiségétől – Veszélyes helyzetekben pedig egyértelmű és rövid tiltást kell megfogalmazni, például „sosem nyúlunk a forró sütőhöz!”
– Ha egy gyerek nagyon befeszült, érdemes megölelnünk, csitítgatnunk. Ez nem elkényeztetés, ha közben átérezzük, hogy most nehéz neki és rosszul érzi magát. Esetleg ezt még szóban el is magyarázhatjuk neki.[/box]
[note note_color=”#f16050″]
Az elkényeztetés ettől eltér, azt jelenti, hogy csak azért engedünk a szigorból, hogy a gyermek abbahagyja a hisztit. Ez rendkívül ártalmas, hiszen megerősítjük, hogy ha elég hosszan és kitartóan sír, akkor meglesz az, amit akar.[/note]
