Engedjük, hogy serdülő gyermekünk befesse a haját? Vagy kilakozza a körmét? Esetleg legyünk a legjobb barátai szülőként, hogy mindezt megakadályozzuk? Örök kérdések, amik között valószínűleg számos szülő vergődik. Gyermekpszichológus segítségével utánajártunk, hogyan neveljük a kamaszt.
Talán mindenkinek élete legnehezebb szakasza a kamaszkor. Lázadás, felnőtté válás, döntések és még egy adag lázadás. A serdülő gyermekben keveredik a dacos függetlenség és függés. Tiltakozik a felnőtt kontroll ellen, de a háttérben szüksége van rá. A szülőnek pedig nem könnyű eldönteni, hogyan viszonyuljon ehhez a gyerekesen ragaszkodó kamaszhoz, miközben az éppen személyes függetlenségéért háborúzik. Ebben a periódusban egyidejűleg fennáll ez a kettősség, vagy gyors egymásutánban váltakozik.
Vállasszunk módszert
Goldmann-né Fehér Hajnalka, pécsi gyermekpszichológus elmondja, hogy mindegy milyen módszert választunk, az a fontos, hogy gyermekünk szemében hitelesek legyünk.
– A serdülőknek hatalmas az igazságérzetük és a legkisebb hazugságra is érzékenyen reagálnak. A kamaszok a szülői képmutatásra különösen érzékenyek. Ezért mindenképpen kerüljük a ferdítéseket és legyünk hűek önmagunkhoz – javasolja a gyermekpszichológus.
Rózsaszín haj és tetoválás?
Serdülőkorban különösen fontos a határok felállítása és betartása a szülők részéről. Fontos, hogy érezze a gyermek, van egy tág keret, amelyen belül szabadon mozoghat, és van egy, ami ellen lázadozhat és feszegetheti. Nagyon lényeges, hogy ezeket a határokat a serdülővel közösen, konszenzus alapján húzzuk meg. Így végül is mindegy, hogy megengedjük-e a gyerkőcnek, hogy befesse a haját, a lényeg az, hogy ez következetesen történjen és a tisztázott határokon belül. A „rövid pórázt” azonban semmiképpen se válasszuk, hiszen kell a gyereknek a szárnypróbálgatás, nem szabad, hogy úgy érezze nincs tere.
Ha már túl sok a vita
A szakember figyelmeztet, hogy egy idő után a sorozatos tiltással nem megyünk semmire. Ha az elmúlt években jó példát mutattunk gyermekünknek, meg fogja hallgatni a véleményünket, de azt sosem szabad elfelejtenünk, hogy a döntéseket saját magának kell meghoznia.
– Természetesen vannak el nem fogadott dolgok egy család értékrendszerében. Ezeket tilthatjuk és jelezhetjük, hogy sem mi, sem az iskola nem támogatja, de a korlátozás egy idő után mit sem ér. Ezután csupán abban bízhatunk, hogy a rózsaszínre színezett hajú gyermekünk a szinte kötelező lázadást követően lecsillapodik és rátalál saját személyiségre valamint arra a stílusra, amivel legjobban kifejezheti önmagát – így a gyermekpszichológus.
[box title=”Akkor hol is a határ?” box_color=”#53c587″]
- Legyünk közeli kapcsolatban a gyermekkel, de ne akarjunk a legjobb barátja lenni, hiszen elvégre a szülei vagyunk. Figyeljünk mindig a háttérből, és legyünk ott ,mint egy biztonságot nyújtó kőszikla.
- Hagyjunk a gyermeknek teret, had hozza meg a saját döntéseit – ám ezeket figyeljük, ha választása nem fér bele a család értékrendjébe, mondjuk el véleményünket. Ha hiteles szülők voltunk, meg fogja fogadni tanácsunkat.
- Amíg a serdülő nem éri el az úgynevezett autoritás-krízist, vagyis azt a fázist, hogy az ellenállása uralja minden tevékenységét, megzavarja a tanulását és a szociális beilleszkedését, hagyjuk „lázadni”, hiszen ez természetes életkori sajátosság.[/box]
