16 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldJó poénnak tűnt – mondta a bringatolvaj

Jó poénnak tűnt – mondta a bringatolvaj

A pécsi rendőrök jármű önkényes elvétele miatt indítottak büntetőeljárást egy 23 éves férfi ellen – írja a Police.

Egy 23 éves kisasszonyfai férfit fogtak el a rendőrök, aki engedély nélkül vitt el egy elektromos motorkerékpárt Pécsett.

A gyanú szerint a férfi május 27-én egy óra körül felült egy, a Barbakán téren leállított kétkerekűre, majd azzal a Szent István tér aljáig ment, végül otthagyta a bringát és távozott (a táv egyébként nagyjából 400 méter, gyalog 4 perc alatt lehet megtenni).

Elfogását követően a rendőrök a feltételezett elkövetőt kihallgatták gyanúsítottként.
A bűncselekmény elkövetését elismerte, és elmondta azt is, hogy akkor jó poénnak tűnt, de már megbánta a tettét.

Ellene jármű önkényes elvétele miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő