13 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekJövő héten új boltot nyit Pécsett az Aldi

Jövő héten új boltot nyit Pécsett az Aldi

Július 8-án megnyitja negyedik pécsi üzletét is az Aldi. A Nyugati Ipari úton található egykori épületgépészeti áruház helyén nyíló bolt lesz a multi 150. hazai üzlete, de egy további nagy bejelentést is beharangozott jövő hétre a cég.

Még márciusban számoltunk be arról, hogy az Aldi birtokába került a Nyugati Ipari úton lévő ikonikus épület, amely egykor épületgépészeti áruház volt. Az üzletláncot akkor is megkérdeztük arról, hogy új – immáron negyedik – pécsi üzlet nyitását tervezik-e, de három hónapja még hárította az ezzel kapcsolatos érdeklődést. Úgy tűnt, hogy egy tervezett szolgáltatóközpont-bővítés miatt zajlik az építkezés.

Itt még az ikonikus épület átépítésének az elején jártak

Pár hete azonban már „gyanús” volt, hogy nem irodát, hanem boltot fog nyitni az épületben az üzletlánc, az éles szemű megfigyelők kiszúrhatták ugyanis az ablakokon keresztül a jellegzetes polcsorokat.

Most pedig már hivatalosan is bejelentette az Aldi, hogy július 8-án, azaz jövő csütörtökön megnyitja új pécsi üzletét. A városban ez már a negyedik lesz, országosan pedig a multi 150. boltja.

E mellett egy olyan országos bejelentést is beharangozott sajtómeghívójában a cég, amelynek szintén Pécs lesz az első érintett városa.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő