Valaki korábban, valaki később, de előbb-utóbb minden csemete „kipróbál” néhány csúnya szót. Ezzel nem is lenne gond, de vannak olyan esetek, amikor a kicsi nem szokik le a káromkodásról, és a szülők tehetetlenek maradnak. Nyomoztunk egy kicsit: vajon miként lehet megállítani, vagy ami még fontosabb, megelőzni a lavinát?
Miért kezd el káromkodni a pici?
Schnell Zsuzsa, a PTE Nyelvtudományi Tanszékének oktatója szerint a káromkodás nem más, mint tisztán leutánzott szöveg, így a nyelvészet, illetve a pszicholingvisztika nem tárgyalja a témakört.
– Az a tapasztalatom, hogy a káromkodó szülők gyerekei sem utánozzák azonnal a csúnya szavakat, azaz a hatás később jön, s lesznek majd káromkodó felnőttek zömében – mondja a nyelvész. Hozzáteszi, hogy nyelvészetileg nem elemezhető a káromkodás, hiszen ez inkább a társas közeg és szokások megjelenése a nyelvben.
A gyermekek általában hároméves koruk körül kezdhetnek el káromkodni – mondja Goldmann-né Fehér Hajnalka pécsi gyermekpszichológus. Ez persze attól függ, hogy mikor kerülnek a családnál tágabb közösségbe, például bölcsődébe, óvodába. A picik egyfajta utánzásos minta alapján kezdenek el káromkodni, nem az indulatlevezetés miatt. Ha tetszik nekik a környezet reakciója, amikor használják az érdekesen csengő szavakat, elkezdhetik egyre többször mondogatni azokat.
Ám ha később, iskolás korukban nem tanulják meg ügyesen levezetni a feszültséget, akkor már tehetetlenségből, kisebbrendűségi érzés miatt fognak káromkodni. Ezt szülőként vagy pedagógusként fel kellene ismernünk, és az alapján kezelnünk.
Fontos az önnevelés
Az első lépés az, hogy a lehető legtöbb szituációban higgadtak maradjunk szülőként, vagyis igyekezzünk minimumra csökkenteni a káromkodó kifejezéseket. És bár nehéz, erre kell figyelnünk a legjobban. Hiszen, amint már korábban is említettük, a gyermek elsősorban utánzással tanul, másodsorban pedig a család a legfontosabb közeg, így a szülők szóhasználata a legmeghatározóbb a gyermek életében.
Ne jutalmazzuk, de ne is büntessük!
A gyermekpszichológus elmondja, nagyon fontos, hogy a szülő, az óvónéni és a tanárnéni hogyan reagál a káromkodásra. Ha egy picit is, akár csak testbeszéddel azt sugalljuk, hogy „milyen vagány a gyerek”, azzal azt erősítjük benne, hogy jó az, amit csinál – ez nagyon nagy hiba!
De vigyázzunk – figyelmeztet Goldmann-né, mert a büntetéssel is hasonló eredményeket érhetünk el! Hiszen ha egy gyermek látja, hogy például a tanárnéniből dühöt vált ki, ha kimondja a csúnya szavakat, akkor ezzel elkezdhet játszani, ha kicsit rosszcsont, akkor már csak azért is használni fogja a cifra szavakat, hogy a tanárnéni feje elvörösödjön a méregtől. A legjobb megoldás, ha semlegesen kezeljük a káromkodást, és hozzátesszük, hogy „mi így nem beszélünk!”.
[box title=”Találjunk ki szavakat!” box_color=”#519bcd”]
Persze könnyű mondani, hogy ne káromkodjunk egyáltalán. Így vicces megoldás, egyben az arany középút, ha otthon „saját készítésű” szavakat gyártunk csúnya szavak helyett, például „csurvába”, amely csúnyán hangzik, mégsem zavarba ejtő, ha a gyermek ezt használja káromkodás helyett. De ugyanilyen jó megoldás a rézfán fütyülő rézangyalát humoros kifejezés és társai.[/box]
[box title=”Pénzt a perselybe!” box_color=”#6acd97″]
Bizonyos családban pedig az válik be, hogy egy-egy csúnya szó elhangzása során bedobnak egy aprót a perselybe. Ez senkinek sem „jó”, és így a picinek is meg lehet tanítani, hogy azt a bizonyos száz forintost másra is költhette volna, például játékot vetetett volna belőle karácsonyra magának.[/box]
