19 C
Pécs
kedd, május 7, 2024
KezdőlapHírzónaKét (és fél) kiállítás sem törte meg a PMFC-t

Két (és fél) kiállítás sem törte meg a PMFC-t

Nagyot küzdött, emberhátrányban egyenlített, majd 9 emberrel befejezve a meccset is pontot szerzett a PMFC hazai pályán.

Sokáig fognak még beszélni a PMFC drukkerei a vasárnapi, BVSC elleni bajnokiról, ez nem is kérdés. Mátyus János együttese ugyanis megmutatta, hogy ha a képességek terén akadnak is hiányosságok, a szívvel és az akarattal nincsen baj. Sőt!

Az első félidő nem sikerült túl jól a Pécsnek, azonban így is Tóth-Gábor Kristóf járt legközelebb a vezetés megszerzéséhez, igaz ziccerben gyengén és pontatlanul lőtt. A második félidőben aztán beindultak az események. Előbb jött Szekszárdi Tamás szabálytalansága, ami sárga lapot ért, neki azonban korábbról már volt egy, így az 50. percben mehetett is zuhanyozni. Ha pedig ez nem lett volna elé, büntetőt is kapott a BVSC – amit Hidi Patrik magabiztosan be is varrt. Aztán pár percnyi zavar után új erőre kapott a Pécs, és tíz emberrel is elkezdett nyomást gyakorolni a zugóliak kapujára. Az egyre több támadásnak pedig meg is lett az eredménye, bő negyed órával a lefújás előtt Hudák Martin szépségdíjas góllal egyenlített. Ekkor ráadásul benne volt a levegőben, hogy az emberhátrány dacára is nyerhet a Pécs. Persze ez az esély akkor azonnal elszállt, amikor Krausz is megkapta második sárgáját. Az más kérdés, hogy ellenfele kézzel vette át a labdát a szabálytalanság előtt, ami valahogyan egyik játékvezető sem vett észre… Tetézte az amúgy sem kicsi slamasztikát, hogy a hevesen reklamáló Mátyus Jánost is elzavarta a padról Molnár játékvezető.

Kettős emberhátrányban, a vezetőedző nélkül pedig már nem maradt más esély, csak a „kapu elé betolt busz” módszere. A PMFC pályán maradó játékosai pedig tanárian védekeztek az utolsó bő tíz percben, így végül legalább az egy pontnak lehetett egy kicsit örülni. Az mindenesetre egyáltalán nem nézett ki rosszul, hogy ilyen harciasan álltak hozzá a meccshez Harsányiék, és a sorozatosan őket sújtó ítéletek dacára sem törtek meg. Erre nem csak lehet, hanem kell is alapozni!

– Nem feltétlenül szerencsés az, amikor egy rangadó után, amikor nem nyer a csapata, az edző gratulál a játékosainak, de most mégis ezt tettem a meccs után, hiszen nyolc mezőnyjátékossal is helytálltunk és értékes pontot szereztünk – nyilatkozta a mérkőzés után Mátyus János, a PMFC vezetőedzője. – Próbálok mindig őszinte lenni a szurkolóink felé. Az előző két meccs után azt mondtam, hogy a játékkal nem volt baj, még ha ez eredménnyel nem is párosult. Most azonban, az első tíz percet leszámítva az első félidőben nem játszottunk jól, fölénk nőtt a BVSC. A szünet után tudtunk változtatni, és akkor már remek szellemben és jó minőségben futballoztunk. Sajnos jött a kettő plusz egy kiállítás, ami már csak azért sem jó, mert amúgy is sok sebből vérzünk. Bízom azonban abban, hogy ezzel az eredménnyel el fogunk indulni felfelé.

PMFC–BVSC 1-1 (0-0)
Labdarúgó-Merkantil Bank Liga, 24. forduló. Pécs, 500 néző. V. Molnár Attila.
PMFC: Varasdi – Terbe, Szekszárdi, Pejovics, Hadaró (Majnovics, 60.) – Krausz, Hudák – Lacza (Bachesz, 46.), Harsányi (Rácz L., 79.), Miknyóczki (Szabó M., 60.) – Tóth-Gábor (Rácz B., 86.). Vezetőedző: Mátyus János.
BVSC: Csenterics – Poór, Vinicius, Deutsch, Király – Hidi, Tóth K. – Ihrig-Farkas (Tóth L., 79.), Mitrovics (Szilágyi, 79.), Kelemen (Mucsányi, 66.) – Bacsa. Vezetőedző: Szekeres Tamás.

Gólok: Hudák (73.), ill. Hidi (52. – 11-esből).

Kiállítva: Szekszárdi (50.), Krausz (76.).

További eredmények:

Budafok–Nyíregyháza 3-2
Mosonmagyaróvár–Csákvár 0-1
Haladás–Siófok 3-2
Kazincbarcika–Gyirmót 1-0
Soroksár–Tiszakécske 1-0
Szeged–Kozármisleny 2-0
Vasas–Ajka 0-0

Fotó: PMFC / Kurdi József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő