13 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletKözösségi esemény lett Patacson a fadíszítés

Közösségi esemény lett Patacson a fadíszítés

Tegnap Uránvárosban kezdődött meg a városrészek mindenki karácsonyfáinak felállítása, ma Patacson és Kertvárosban folytatódott a sor.

Évek óta szokás már, hogy a Magyaraürögi út és a Szigeti út kereszteződésénél állítják fel a patacsi karácsonyfát, a hagyományon pedig idén sem változtattak. A 9 méter magas, idős ezüstfenyőt kedden reggel állították fel a Biokom munkatársai, a díszítésben pedig a terület két önkormányzati képviselője, Ágoston Andrea és Siposné Bikali Éva mellett a helyi lakók is aktívan részt vettek, valódi közösségi eseménnyé varázsolva az alkalmat a napsütéses, szép időben.

Egy helyi vállalkozó felajánlásának köszönhetően a munkában részt vevők egy pohár forró tea, és néhány szelet pizza kíséretében pihenhették ki a fáradalmakat.

Kertvárosban, a Nevelési Központ mellett is áll már a mindenki karácsonyfája, amely idén egy 7 méteres ezüstfenyő lett. A díszek felpakolásában itt is segítettek a járókelők, így a munkát elkezdő önkormányzati képviselők, Fogarasi Gábor, Fürj Csaba, Schmuck Roland és Csaba István hamar végeztek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő