Különleges és ritka téli vendéget fotóztak Baranyában

Hirdetés

Sokszor évek telnek el míg egy-egy példány szem elé kerül… De Orfűn nemrég láttak egyet!

Két izgalmas hírről is beszámolt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány januári hírlevelében, most felfedjük, ki is lehet a baranyai vendég, illetve hogy érzik magukat a vörös kányák a megyében.

A kis vendég

A fenyőszajkó ritka téli vendég Baranyában, mint írja beszámolójában az MME, a szezonban csak egyetlen példányról kaptak adatokat. Egyik önkéntesük egy orfűi etetőnél kapta lencsevégre a csemegéző kismadarat első alkalommal november 27-én. A szajkó nem állt tovább, kitartóan látogatta az etetőt, biztos élelemraktárát pedig igyekezett megvédeni a többi madártól. Elzavarta az időnként oda látogató szajkókat, de „a harkályok jelenlétét sem nézte jó szemmel”. A kisebb termetű énekesmadarakkal azonban nem sokat törődött.

A madár decemberben folyamatosan ott tartózkodott. Utoljára január 7-én figyelték meg,

utána nem látták többet.

(Fotó: MME/Mánfai Bence)

Új rekord a vörös kányáknál

A vörös kányák telelő állományainak nemzetközi felméréséhez kapcsolódva január 7–11.
között terepbejárásokat végzett az MME Baranyában. A természetvédők ezúttal is a megye déli és nyugati részére, a kányák leggyakoribb előfordulási helyeire összpontosítottak.

A megfigyelt példányok száma újabb rekordot hozott, és a területi eloszlásban is markáns
különbség mutatkozott a tavalyihoz képest. A korábbi legjelentősebb megyei (egyben hazai) éjszakázóhelyet Baksánál a kányák idén nem használták, ott egyetlen példányt sem láttak – olvasható a hírlevélben.

A madarak átköltöztek a Garé melletti erdőbe, ott az egyik hajnali kihúzáskor 90 példányt
számoltak meg. Ezen kívül még Ibafán, Magyarmecskén, Okorágon és Vajszlón is láttak kányákat. A szakemberek összesen 98 példányt figyeltek meg, közel kétszer annyit, mint egy évvel korábban. Ráadásul 4 áttelelő barna kánya jelenlétét is sikerült bizonyítani.

A hazánkban telelő vörös kányák számát a felmérés időszakában 155-160 példányra
becsülték a megfigyelők.

A baranyai madarak ennek közel kétharmadát adták.

A természetvédők az év madaráról, a zöld küllőről is megemlékeztek, róluk itt írtunk korábban.

Hirdetés