Hetvenéves korában, január 14-én elhunyt R. Fürtös Ilona Munkácsy-díjas textiltervező iparművész. Munkássága évtizedek óta Pécshez kötötte, művein szívesen örökítette meg a dunántúli táj, a Mecsek varázslatos hangulatát. Több biennálé és művészeti pályázat fődíját nyerte el, már pályája legelején. Számos egyéni és csoportos kiállításon láthatta a közönség hagyományos francia gobelintechnikával készült alkotásait, volt olyan esztendő, amikor nyolc tárlaton is részt vett. Családtagjai, pályatársai, barátai és növendékei február 3-án 12 órakor kísérik utolsó útjára a pécsi köztemetőben.
Szerény művész volt és szelíd ember. Miként egy tavaszi virág, amely széppé teszi környezetét, színességével felvidít, és puszta jelenléte is megsimogatja az ember lelkét, úgy élt közöttünk R. Fürtös Ilona textiltervező iparművész. Csendben, szorgalmasan, nagy művészi alázattal dolgozott, közben odaadóan tanított, örömmel adván át tudását a következő nemzedékeknek. 1985-től húsz éven át a Művészeti Gimnázium tanára volt, 1990 óta pedig a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának adjunktusa. Élete utolsó pillanatáig foglalkozott növendékeivel. Európa-szerte elismert alkotóként tartják számon sok tehetséges, egykori tanítványát, akiket nemzetközi biennálék díjazottjai között is rendre megtalálunk.
Mégis, mindennél előbbre valónak tartotta a családját. Rétfalvi Sándor szobrászművész szellemi alkotótársra is lelt őbenne. Amelyikük elakadt a munkában, bizton számíthatott a másik segítségére: egy szóra, amely eloszlatta a kételyt, egy vonalra vagy motívumra, amely betöltötte a tér parányi, ám művész-szemmel nyilvánvaló hiányát. Gyermekeiknek is továbbadták az alkotói tehetséget: Orsolya könyvművészként, Donát építőművészként ,,teremt új dolgokat, a semmiből világokat”.
A Rétfalvi-Fürtös házaspár a 70-es évek pezsgő szellemi életének fontos szereplője volt, s szívükben akkor sem szakadtak el Pécstől, amikor 1985-től két évtizeden át Nagykanizsán éltek. R. Fürtös Ilona amúgy is rabja volt a város hangulatának, a Mecsek szépségének, a baranyai táj változatos növényvilágának. Munkáin gyakorta feltűnik a Janus Pannonius által is megénekelt mandulafa, vagy épp a gránátalma és a szőlő, s színes textiljei a pasztellba átfolyó kékek-zöldek hullámzásával varázsolnak el minket.
A műértő, igaz barát, Bükkösdi László a művész házaspár 1974-es, Műcsarnok-béli közös kiállításáról ezt vetette papírra Fürtös Ilona textiljei láttán: „A szőnyegek sajátos karakterű formavilága azonnal elárulja a tervező személyét. Félreismerhetetlenül egyéniek e munkák, ami a szőnyeg műfajában egyáltalán nem mondható általános jelenségnek. A stiláris hasonlóság ellenére minden darab különálló, zárt világ. Fürtös Ilona szőnyegei a gyerekrajzok báját őrzik formavilágukban, a népi szőttesek archaikusságát folytatják szerkesztésükben, a reneszánsz templomi zászlók eleganciáját idézik anyagkombinációikban, de mint ,itt és most megjelenő művészeti produktumok’, a tárgyi világot humanizálni képes, a maga teremtette esztétikai rendben kiviruló, ám önnön egyéniségét bizonyos elkülönüléssel védő alkotóművész teremtett jelei.”
Kovalovszky Márta művészettörténész és Pinczehelyi Sándor festőművész R. Fürtös Ilona munkásságát méltóképpen feldolgozó monográfiája még idén megjelenik, immár a lezárult életmű előtti tisztelgésül. Sőt, egy közelgő budapesti textilbiennálén szerepel majd a váratlanul elhunyt tervező utolsó, nagyméretű munkája is.
Elhull a virág, eliramlik az élet – írta Petőfi. Most is elhervadt egy, ám nem múlt el örökre. Hajtásai révén él tovább, szépséget csempészve az itt maradók életébe.
