Hirdetés

Ma lenne 80 éves John Lennon, a 20. század egyik legtehetségesebb zenésze. Munkássága a Beatles együttesben és szólókarrierjében is a mai napig sokakat inspirál. A ’60-as években a The Beatles együttessel hódította meg a világot, miután 1970-ben feloszlottak, szólókarrierbe kezdett.

1980. december 8-án Mark David Chapman öt lövéssel végzett vele New Yorkban, a Dakota-ház előtt. Ekkor Lennon csak negyvenesztendős volt akkor. Frissen készített nagylemezt feleségével és közös gyermekük, Sean is csak ötéves volt – érdekesség, ő is október 9-én született.

Lennon 1960-ban alapította meg a The Beatles zenekart Paul McCartney-val és George Harrisonnal, első dobosuk, Pete Best helyét rövidesen Ringo Starr vette át. 1963-ban lettek világhírűek, először Nagy-Britanniát hódították meg, de gyorsan népszerűek lettek az Egyesült Államokban is. Egyértelműen nagy hatással volt az együttes a beatzene és a rock műfaj fejlődésére. Emberek milliói rajongtak négyükért.

Utolsó hivatalos fellépésüket 1966-ban adták, ezek után az albumkészítést helyezték előtérbe. Utolsó lemezük, az Abbey Road 1969 szeptemberében jelent meg. Pár hónappal később bejelentették feloszlásukat, amit rajongóik zöme hatalmas tragédiaként élt meg.

Lennon viszont szólókarrierje alatt is jelentős sikereket elért, 1971-ben kiadott Imagine albuma kétszeres platinalemez lett az Egyesült Államokban. Feleségével, Yoko Onóval nagy szerelembe esett, egyik albumborítójukon meztelenül pózoltak együtt, de megtörtént az is, hogy a nászútjukra meginvitálták a sajtót, majd az ágyból mondták el háborúellenes véleményüket, felszólaltak a politikusok ellen, és a békét hirdették.

Sokak szerint Ono túl ragaszkodó volt, és negatív hatással volt Lennonra, ez is vezetett a legendás együttes feloszlásához.

Sok rajongó eljátszik a gondolattal, hogy is nézne ki ma Lennon. Számítógépes programokkal szinte minden lehetséges, így hát erre is választ kapunk, valahogy így:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

John Lennon would be 80 today ? maybe he would look like this today ??? #johnlennon #oldjohnlennon #celebrity #beatles

Top Celebs (@topcelebs13) által megosztott bejegyzés,

Hirdetés