Hirdetés

Nem először bukkannak fel trükkös csatornatisztítók városunkban. Március első napjaiban belvárosi és kertvárosi ingatlanokat, magánszemélyeket és cégeket kerestek fel ismeretlenek azzal az ürüggyel, hogy a környéken tapasztalt dugulás miatt, helyszínen fizetett díj ellenében vezetéktisztítást végeznének.

Korábban is előfordult már hasonló eset, akkor több pécsi intézményt, vállalkozást károsítottak meg csatornatisztítás ürügyén – számol be róla a Tettye Forrásház.

A társaság ezért ismét felhívja ügyfelei figyelmét, hogy magánterületen ők nem kezdeményeznek csatornatisztítást. Csak a felhasználók előzetes megrendelésére, meghatározott díjszabás szerint végeznek csatornamosást, tisztítást cégek, intézmények, lakások belső szennyvízhálózatán. A megrendelt munka díját utólag, a kiállított számla alapján (átutalással vagy csekken) rendezhetik az ügyfelek, munkatársaik nem kérnek és nem szednek be készpénzt a helyszínen.

Szakembereik mindig előre egyeztetett időpontban keresik fel a fogyasztókat, és könnyen azonosíthatók: Tettye Forrásház Zrt. feliratú, kék munkaruhát viselnek, emellett a társaság emblémájával és azonosító számmal ellátott, fényképes igazolvány felmutatásával igazolják magukat.

Hozzáteszik azt is, hogy közterületen kizárólag ők végezhetnek csatornatisztítást. Amennyiben valaki közterületen dugulást tapasztal, diszpécserszolgálatukat (72/421-799) hívhatja, a csatornatisztításért számlát így fizetni nem kell.

Érdemes mindenkinek tisztában lennie a saját hálózatának tulajdonságaival is – a legutóbbi esetben például a tisztítók ötször olyan hosszú vezeték tisztítását fizettették meg a tulajdonossal, mint ami az ingatlannál rendelkezésre áll.

Amennyiben valaki bizonytalan, hogy a Tettye Forrásház alkalmazottai keresték-e fel, felhívhatja a társaság diszpécserszolgálatát, ahol azonosítani tudják a munkatársat. Visszaélés esetén bejelentést tehetünk a Pécsi Rendőrkapitányságon!

Kiemelt képünkön a Tettye Forrásház autója és munkatársai láthatók közterületi munkavégzés közben

Hirdetés