13 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapHírzónaNemzetközi zenei ifjúsági tábor indul

Nemzetközi zenei ifjúsági tábor indul

A Pécsi Ifjúsági Központ immáron negyedik éve szervezi meg a „European Start” című nemzetközi zenei ifjúsági tábort a baranyai megyeszékhelyen. Az október 23-31. közötti rendezvényre az eddigi magyar, osztrák, román, belga és finn résztvevők mellé idén német és szlovák fiatalokat is várnak.

A szervezők a fiatalok kiválasztásakor továbbra is törekednek arra, hogy amatőr zenészek legyenek, illetve valamilyen formában a zene területén tevékenykedjenek, hiszen a projekt közös nyelve továbbra is a zene.Ez az eddigi tapasztalatok alapján sikeres együttműködést tesz lehetővé, mindamellett a különböző kultúrák megismerését is segíti.

Az idei a „European Start” fő témája a szegénység és a társadalmi kirekesztés. A szervezők célja, hogy a résztvevők felismerjék e problémakör jelentőségét és a személyes cselekvés fontosságát.

A munkamódszer idén is az egymás kultúrájából való felkészülés, a közös kreatív tevékenység, amely a nem formális oktatás, nevelés eszközét alkalmazza. A fiatalok egy adott gondolatmeneten belül önállóan, kreatívan bonthatják ki és ütköztethetik tapasztalataikat.

A szervezők speciális foglalkozások keretében teszik érzékletessé a prioritás köré épülő problémákat, és olyan megoldásokat kerestetnek a résztvevőkkel, amelyeket aztán saját közegükben a látottak és hallottak alapján tovább tudnak adni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő