Hirdetés

Egy átmeneti időszakra – amíg az egységes, országos internetes időpontfoglalási rendszer fel nem áll – a pécsi Egyesített Egészségügyi Intézményekben (EEI) bevezetik az online időpontfoglalást. Januártól e-mailben is lehet majd bejelentkezni a szakrendelésekre, igaz, nem mindegyikre.

Dr. Kovács Ágnes, a Veress Endre úti, a Lánc utcai, és a Csontváry utcai rendelőintézeteket működtető EEI orvosigazgatója a PécsMa.hu-t arról tájékoztatta, hogy korábban személyesen és telefonon lehetett időpontot foglalni, de a járványhelyzet kialakulása óta már csak telefonon lehet. Mivel az intézmény központi recepciója már nem bírja a rengeteg hívást, igen sok a panasz a betegek részéről, nehézkes az ügymenet. Az EEI-ben régóta készülnek az online időpontfoglalás bevezetésére, de közben „befutott” egy kormányzati ígéret is, mégpedig az, hogy az EESZT központi lakossági egészségügyi portálon keresztül kialakítanak egy egységes időpontfoglalási rendszert. 

Dr. Kovács Ágnes orvosigazgató

Dr. Kovács Ágnes lapunknak elmondta, amíg ez nem áll fel, addig Pécsett elindítanak egy átmeneti rendszert. Januártól nem csak telefonon, hanem e-mailben is be lehet jelentkezni a három pécsi rendelőintézet szakrendeléseire. Ezek e-mail-címét az intézmény honlapján fogják majd megtalálni a betegek. A szakrendelések 24 órán belül a lehető legközelebbi időpontot adják meg a levélírónak.

Azokon a szakrendeléseken, amelyekre eddig sem a központi számon kellett bejelentkezni, nem vezetik be az új rendszert. Ezek a következők: gyermekpszichiátria, pszichiátria, fizikoterápia, allergológia, radiológia. A sebészeten azonnali ellátás történik, így ott nincs időpontfoglalás.

Hirdetés