Orbán Viktor: ma jó eséllyel elérjük a kétmillió beoltottat

Hirdetés

„Az oltás jól halad, a mai napon jó esélyünk van arra, hogy elérjük a kétmillió oltásszámot” – mondta Facebook-videójában a miniszterelnök. 

Sokan várják ezt a mérföldkövet, ugyanis nemrég megjelent a kormányrendelet, amely a kétmillió-ötszázezredik oltás beadásához köti az olyan enyhítéseket, mint a kijárási tilalom módosítását, a szolgáltatások újbóli engedélyezését, illetve a vásárlással kapcsolatos új szabályokat. A kormány egyébként korábban azt kommunikálta: a cél az, hogy a húsvét utáni napokban elérjük a 2,5 milliós határt. 

Hozzá kell tennünk, a reggeli adatok szerint tegnapról mára 16.849 embert oltottak be. Ha tehát ma el is érjük a 2 milliót (amihez közel 80 ezer injekcióra volna szükség 24 óra alatt, hiszen a délelőtti adat 1.920.347 volt), amennyiben ez a kvóta – vagyis a napi beoltottaké – nem növekszik drasztikusan, matematikailag sem lehetséges, hogy néhány napon belül 500 ezerre ugorjon az érték. De reméljük, hogy sikerülhet.

Orbán Viktor a videóban emellett arra kérte a pedagógusokat, hogy regisztráljanak a vakcinára.

Hirdetés