17 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapAbszolút NőPszichéÖsszeköltöznétek? Hajrá!

Összeköltöznétek? Hajrá!

Nincs ideális időpont: vannak párok, akik már néhány hét után úgy érzik, minden estéjüket együtt akarják tölteni, de vannak, akik még évek múltán sem bírják a kötöttségeket, és nem vágynak szorosabb kapcsolatra. Egy dolog azonban biztos, összeköltözni csak akkor szabad, ha mindkét fél vágyik rá!

Saját vagy albérlet? 

Egy kapcsolat fejlődése során vannak lépcsőfokok: ismerkedés, randizás, együtt járás, közös pihenések, nyaralás, és párfüggő, hogy kiknél, mikor következik be az első nagy lépés, az összeköltözés. Egy felnőtt kapcsolatban ennek különböző forgatókönyvei lehetnek, összeköltözhetünk a saját lakásunkban, a másikéban, új albérletbe is mehetünk együtt, de vásárolhatunk is közösen ingatlant.

Utóbbi igencsak kockázatos, legalábbis pénzügyi szempontból, ezért ha bizonytalankodunk, próbáljuk ki előbb a „kétlakiságot”. Kérjünk a párunktól egy szabad polcot a ruháinknak, sőt, akár kulcsot is adhatunk egymásnak a lakáshoz. Így annyi időt tölthetünk együtt, amennyit csak akarunk, de mindenki hazamehet, amikor kedve van, és arra is nyugodtan megkérhetjük a másikat, hogy hagyjon nekünk egy kis időt egyedül. Ám ez inkább átmeneti állapotnak tekinthető, előbb-utóbb eljön a döntés ideje.

Ha letettük voksunkat az együttélés mellett, akkor ne költözzünk csak azért valakivel először közös albérletbe – a közösen vásárolt lakás helyett -, mert félünk a kapcsolat kimenetelétől. (Természetesen egészen más a helyzet akkor, ha nincs meg a kellő anyagi háttér az ingatlanvásárlásához.) Hiszen a pátkapcsolat jövőjébe vetett hit, az, hogy mit várunk tőle, nagyban meghatározza, hogy mi fog történni – mondja a Társak Tanácsadó Központ pszichológusa, Pozsgainé Dömös Diána. Ha tényleg szerelemről van szó, akkor bátran merüljünk bele, még akkor is, ha később máshogy alakulnak a dolgok.

Lakva ismerszik meg….

Ahogy fentebb is írtuk, az összeköltözést nem szabad sürgetni, ám mielőtt valakivel gyermeket vállalnánk vagy összeházasodnánk, szinte kötelező 1-2 évig közös háztartásban élni – tanácsolja a szakember.

– Ne akarjunk zsákbamacskát vásárolni. Számos olyan tulajdonság van, amire szinte kizárólag együttélés alatt derül fény. Ilyen például a kompromisszumkészség vagy az, hogy valaki mennyire képes megosztani a napi feladatokat, beszáll-e a házimunkába, vagy elnézi, hogy minden feladatot a másik végez. Ezenkívül a szokások különbözősége (pl.: ki mikor kel/fekszik), és ezek tolerálása is csak így gyakorolható.

Rendetlen pasik, trehány nők

Érzékeny pont lehet a partnerek között a rendről alkotott elképzelés. Rengeteg parázs vitát szülhet, ha mások az igényeink. Egy ilyen problémát viszont csak beszélgetéssel lehet orvosolni.  Ám előfordul, hogy ez sem segít.

Ha minket zavar, hogy rendetlen a partner, és egyenes, nyílt, direkt kérésre, megbeszélés ellenére sem változtat, akkor ultimátumot adhatunk neki. Megváltoztatni senkit sem lehet, de lehet rá hatni a saját viselkedésünkkel és értelmes kommunikációval – mondja Diána. Fel lehet ajánlani, hogy ha ő megtesz egy lépést a változás felé, mi is megteszünk egyet viszonzásként. A mi érzelmi szükségleteink teljesítéséért cserébe mi is teljesítjük az ő kívánságát. A jutalmazásra/büntetésre alapozott viselkedésformálás a felnőtt embereknél is ugyanúgy működik, mint kisgyerekként – teszi hozzá a pszichológus.

A közös lakás nem börtön

Nagyon fontos, hogy az együttélés semmi esetre sem azt jelenti, hogy jogunkban áll minden pillanatban tudni, hogy éppen merre jár, mit csinál a másik. Nem köteles a szabadidejének minden egyes percét elmesélni, és ez természetesen fordítva is igaz. Sem a férfiak, sem a nők nem jogosultak örökös kontrollt gyakorolni a párjuk felett. A szabadságvágy egy együttélés során is természetes és jogos érzés. Szükség van tehát a külön töltött időre is, pl.: napi sportolás, külön találkozók a barátokkal stb. Aki ezt nem tudja elfogadni, annak saját magában kell megvizsgálnia az alaptalan bizalmatlanság, féltékenység érzésének eredetét, saját magában kell rendet tennie, nem a másik embert kontrollálnia.

Amire vigyázz! A szürke hétköznapokban, amikor az emberek minden nap együtt kelnek és együtt fekszenek, ugyanoda járnak dolgozni, majd este bevásárolni, könnyen bedarálhatja őket a mókuskerék. Ez pedig oda vezethet, hogy az együttélésből egy idő után csak szimpla együttlakás lesz, némi szexszel körítve – figyelmeztet a pszichológus. A mindennapi rutin és a kölcsönös „kimenők” mellett minőségi időt is töltsünk együtt, legyenek közös programjaink, élményeink, hiszen azok színesítik az együttélést. Felejtsük el azt a hozzáállást, hogy „úgyis találkozunk otthon”!

Nincs szükség külön fürdőszobára!

Egyes emberek úgy tartják, a hosszú házasság és varázs megőrzésének a titka többek között a külön fürdőszoba. Mégpedig azért, mert így a párok nem szembesülnek a másik fél „emberi” oldalával. Ám a szakemberek másképp vélekednek erről a kérdésről.

– A tartós együttélésbe sokkal több dolog belefér, mint egy együtt járásba, fiatal kapcsolatba, amikor még idealizáljuk a másikat, önmagunkat pedig a legjobb színben akarjuk feltüntetni. A valódi kötődés csak a színfalak lerombolása után tud létrejönni, amikor a másik embert a rossz oldalával, emberi hibáival, reális mivoltában meglátjuk, elfogadjuk és megszeretjük. Ez is inkább belőlünk indul ki: hogyha én önmagamban elfogadok egy érzést, gondolatot, akkor a másikkal szemben is sokkal toleránsabb, elfogadóbb leszek. Az elfogadásának az alapja tehát a reális önbecsülés és az egészséges önértékelés – mondja a Társak Tanácsadó Központ pszichológusa

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő