Hirdetés

Jogerős ítélet született Pécsen.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott és élettársa a másodrendű vádlott Németországban dolgoztak. Anyagi nehézségeik adódtak, ezért elhatározták, hogy alkalmi jelleggel kábítószert vásárolnak, azt Magyarországra hozzák és haszonnal értékesítik.

2021. július 25-én németországi lakóhelyükön egy ismeretlen külföldi személytől összesen 928 gramm extasy tablettát és 2 gramm kokaint vettek át. A vádlottak a tablettát, illetve a kokaint az elsőrendű vádlott kocsijának hátsó ülésére tették, majd Magyarországra hozták.

Azonban július 28-án a nyomozó hatóság közúti ellenőrzésen igazoltatta őket, amelynek során a kábítószert lefoglalták. A találta szerek hatóanyag-tartalma meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát (annak 5,75-szöröse).

Az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék a vádlottak bűnösségét társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérletében állapította meg és a vádlottakat 5-5 év fegyházra ítélte. A törvényszék ítélete ellen mind az ügyészség, mind a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla a törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és azt helybenhagyta. Az ítélet jogerős.

Hirdetés