Milliárdokat hoztak Pécsre

A Pécsi Városfejlesztési Zrt. 2012-ben ugyan mindössze 8,7 millió forintos adózott eredményt ért el, ám ennél jóval több hasznot hozott Pécsnek. Milliárdokat pumpáltak a városba, és ezt tervezik idén is.

hirdetés


A cég az önkormányzattól tavaly 260 milliót kapott működésére, ám az alig húszfős társaság ebből az összegből szakértőket alkalmazott, a sikeres tenderekhez szükséges dokumentumokat állított össze, pályázatot írt, elkészítette a város befektetői portfólióját, munkahelyteremtő vállalkozások letelepítésében közreműködött.

A munkának pedig meg is lett a gyümölcse: a Merza Péter által vezetett Pécsi Városfejlesztési Zrt. az Európa Kulturális Fővárosa program kulcsberuházásainak projektmenedzsmentje mellett további 56 különféle pályázat, tanulmány előkészítésében, megvalósításában és lezárásában vett részt.

A cégvezető szerint tavaly több mint húsz új pályázatot készítettek elő, illetve nyújtottak be. A társaság pedig 5,3 milliárd forintnyi – már kifizetett – uniós és hazai támogatás menedzselését végezte el, valamint 2,65 milliárdnyi pályázati pénzt nyert el Pécsnek és helyi szervezeteknek.

Többek között az állatkert megújításához, bicikliút építéséhez, a Jabil és az Unisys pécsi megjelenéséhez járultak hozzá. 19 óvoda, bölcsőde felújítását készítették elő, van, ahol már meg is kezdődik idén a munka, de januárban már 600 milliós igényre pályáztak a Szivárvány Gyermekház megújítására is.

Komoly pénzt költenek vallási örökségeinkre is

A cég jövőképében – amelyet a május közepére elkészült üzleti tervben vázoltak – elsődleges célként továbbra is fejlesztések elősegítése szerepel. Így az évek óta húzódó Testvérvárosok Terei Általános Iskola felújítását célzó projekt előkészítése megtörténik, levezénylik a mederkotrást és bálványfa-irtást a Mecseki Parkerdő területén, az állatkert fejlesztése szintén idén valósul meg, a Cella Septichora és a belváros vallási örökségi helyszíneinek 400 milliós fejlesztési programját is idén indítják el.

Feladatként fogalmazódott meg: mivel az EKF keretében felhúzott Zsolnay Kulturális Negyed projektjét idén minősítik át úgynevezett nagyprojektté, ezért egy teljesen új pályázati dokumentációt kell készíteniük, amiről a kormány és az Európai Unió is döntést hozhat. Mindezek mellett pedig a különböző, még nyitva lévő pályázati kapukat is megragadják annak érdekében, hogy minél több forrást lehessen lehívni a ZSKN-re.

A kiemelt célok között van a közlekedésfejlesztés

A cég ráfekszik a 2014-2020 közötti uniós pénzügyi ciklusban megvalósítandó projektek előkészítésére is, különös tekintettel a közlekedésfejlesztésekre. A 25 milliárdos összköltségvetésű Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási projekt irányítását is folytatják.

  • Munkanélküli

    munkahelyekre kéne pályázni, aztán jöhet a többi…,,Jabil és az Unisys pécsi megjelenése,, megtörtént, de az egyik haldoklik, eddig több embert bocsátott el, mint vett fel, a másiknak meg az a stratégiája, hogy keres embert, de nem vesz fel. Munka pedig nincs….Gyár se sok…

  • pécsi

    Azért mégis csak jó, hogy úniós tagok vagyunk, különben sosem lenne beruházás az országban.