Hirdetés

„Ha a fene fenét eszik is, mi a pécsiek egészégét tartjuk szem előtt!”

Mint ismert, a közgyűlés februárban elfogadott egy nyilatkozatot arról, hogy ne épüljön a városban akkumulátorgyár. A pécsi fideszes ellenzék ezt a nyilatkozatot nem támogatta, péntek reggeli sajtótájékoztatójukon pedig kemény hangot megütve bírálták a városvezetést és Péterffy Attila polgármestert, amiért a napokban automata telefonhívással keresték meg a pécsieket és kérték ki álláspontjukat az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban. A helyi Fidesz (és az ÖPE) sajtótájékoztatója után nem sokkal a városvezető frakciószövetség már reagált is, közleményüket az alábbiakban változtatások nélkül közöljük.

Pécs pedig nem lesz savgyarmat

A város vezetésének a pécsiek véleménye az első. Bárhogy is vergődjenek a NER helyi politikusai, akkor is kikérjük a pécsiek véleményét, akkor sem hagyjuk, hogy a közösség feje felett döntsön bárki környezetszennyező beruházás idetelepítéséről, és akkor is megvédjük a pécsi családok egészségét.

A NER politikusai hol pegazus szárnyán szállnak, hol unikornison lovagolnak, csak a valósághoz van egyre kevesebb közük.

A Fidesz-kormány Pécsre kinyújtott keze unikornisszarvgyárral próbálta nevetségessé tenni a demokratikus pécsi városvezetést, amikor az elhatárolódott környezetszennyező üzemek Pécsre telepítéséről.

Önmagában is roppant gerinctelen és hiteltelen a kormányoldal akciója. Tökéletes folytatása annak a politikának, amely a pécsi közösség helyett a korábbi ciklusokban is mindig a NER-oligarchák érdekeit nézte. A 700 milliós Volvo-botránynak, a haloványan pislákoló, de legalább méregdrága Tiborcz-lámpáknak és a többi vállalhatatlan döntésnek. 2019 őszén a pécsiek teljesen egyértelműen állást foglaltak arról, hogy továbbra is dúsgazdag fideszes rokonok zsebébe vándoroljanak-e az adóforintjaik, vagy inkább a közösséget szolgálják.

Ha igazán hálás közönséget akarnak a bohózatuknak, javasoljuk, hogy csapják fel a csörgősipkát, és adják elő az izléstelen unikornisos tréfájukat Debrecenben. Ott a helyi közösség feje felett döntöttek akkumulátorgyár telepítéséről. Látva az utólag megtartott lakossági fórumok hangulatát, egészen biztosan hatalmas lenne a sikerük.

Mi viszont maradunk az elveinknél. Amíg mi vezetjük Pécset, addig nem épülhet környezetszennyező beruházás a városban, és a pécsiek feje felett senki sem dönthet ilyenről.

Ha reggeltől estig csörgeti a sipkáját a fideszes holdudvar, ha tehetetlen kétségbeesésükben mind naponta rázzák a kolompot, akkor is, ezután is ki fogjuk kérni a pécsiek véleményét minden jelentős kérdésben.

Ha a fene fenét eszik is, mi a pécsiek egészégét tartjuk szem előtt!

A Pécs Jövője Frakciószövetség”

A további részletekről itt olvashatnak:

https://www.pecsma.hu/top/az-akkugyarakrol-kerdezte-a-pecsieket-peterffy-a-fidesz-kiakadt-pedig-ok-profik-a-telefonos-akciokban/

Hirdetés