Hirdetés

Az első ütem március 27-én indul és április végéig tart. Közlemény.

A Kiss Ernő utcában március 27-én induló beruházás négy ütemben valósul meg. A munkálatok keleti irányból, a Vadász utcai kereszteződéstől indulnak és haladnak nyugat felé.

A Kiss Ernő utcában – a Vadász utcától a Vöröskereszt utcáig tartó szakaszon – cserélik a víz- és a szennyvízvezetékeket, nyílt árkos technológiával.

Mivel az utca túlságosan keskeny, így a kivitelezési munkálatok teljes útzár mellett valósulnak meg.

A beruházás a tervek szerint az alábbi ütemezésben történik:

  • 1. ütem: 2023. március 27. – 2023. április 28.: Vadász utca – Rippl-Rónai utca közötti szakasz.
  • 2. ütem: 2023. április 24. – 2023. május 8.: Rippl-Rónai utca – Csillag utca közötti szakasz.
  • 3. ütem: 2023. május 4. – 2023. május 31.: Csillag utca – Dugonics utca közötti szakasz.
  • 4. ütem: 2023. május 27. – 2023. július 1.: Dugonics utca – Vöröskereszt utca közötti szakasz.

Az alábbi térképvázlat a tervezett munkálatok 1. ütemét (2023. március 27. – 2023. április 28.) szemlélteti:

A lezárás idején az ingatlanokra a gépkocsival történő be- és kihajtás nem lesz lehetséges, ugyanakkor a hatósági járművek (mentők, tűzoltók, rendőrség) közlekedését biztosítják.

A kommunális hulladékelszállítás rendje annyiban változik, hogy a Kiss Ernő utcában a kivitelezéssel érintett lezárt szakaszon a hulladéktároló edények részére ideiglenes gyűjtőterületet jelölnek ki a Kiss Ernő utca és a Rippl-Rónai utca északnyugati sarkán.

Az önkormányzat mindent elkövet annak érdekében, hogy a kivitelezés a lehető legkisebb mértékben befolyásolja a fejlesztéssel érintett területen lakók és a területet használók mindennapjait, a beruházás során a lakosság megértését és türelmét kéri.

Hirdetés