Pécsett is hamarosan nyithatnak a teraszok, így készülnek a vendéglátósok!

Hirdetés

A legutóbbi információk szerint a vendéglátóhelyek megnyithatják a teraszaikat, amint elérjük a 3,5 millió beoltottat. Ez az oltási programtól függően akár már a jövő héten bekövetkezhet. Pécsi vendéglátósokat kérdeztünk ennek kapcsán arról, hogyan készülnek az újraindulásra, mi a véleményük az új szabályokról. 

Mint egy falat kenyér 

Teleky Zoltán, a Room bistro&club tulajdonosa úgy fogalmazott, hogy ugyan szerinte elég bizonytalan a vendéglátószektor helyzete, de nagyon örülnek a hírnek, hogy meg lehet hamarosan nyitni a teraszt.

Mint mondta, időjárásfüggő a dolog, de ő és a személyzet fel vannak készülve és akár azonnal bele tudnának vágni a munkába. Természetesen ez annak is köszönhető, hogy az egység eddig is üzemelt, az ételeket elvitelre kínálták.

Hozzátette:

„Amellett, hogy Ez úgy kellett a vendéglátásnak, mint egy falat kenyér, el kell mondjam: ha eddig kibírtuk, talán még egy hónapot várhattunk volna, míg a járvány tetőzése kissé lecseng. Hangsúlyozom, mi mindent megteszünk a kollégák és a vendégek egészségéért.”

Semmivel sem veszélyesebb, mint egy bevásárlás 

– Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a három főemberünket meg tudtuk tartani, sőt, két új hölgy is jelentkezett hozzánk, így a személyzet megvan a nyitáshoz. Olyannyira várjuk is ezt, hogy kész az új borlap és étlap, vagyis amint lehet, indítunk. Hozzáteszem, nem mi vagyunk az átlag, hisz nagyon speciális réteget szolgálunk ki, kicsi a konyhánk, kevés asztalunk van. Szóval 4-5 emberrel meg tudunk nyitni, a nagyobb egységekkel ellentétben – mondta lapunknak Filákovity Dusán, a Pannon Borbolt ügyvezetője, akinek cége működteti a pécsi Eleven borbisztrót, Eleven Vinotéka és Bár néven.

Mint mondta, nagyon örülnek neki, hogy már akár a jövő héten kezdhetnek dolgozni, hiszen az elmúlt fél évben gyakorlatilag 90 százalékos bevételkiesést kellett elszenvedniük a vendéglátósoknak.

– Úgy gondolom, hogy ha a teraszokon betartjuk a kellő távolságot, semmivel sem veszélyesebb egy éttermi látogatás, mint a bevásárlás. És gondoljunk csak bele, hogy mennyit segítünk egy-egy vállalkozónak, ha beülünk egy kávéra, egy pohár borra, vagy ebédelni – mondta.

A nyitás sokba kerül, a zárás még többe 

Egy névtelenségét kérő, másik pécsi vendéglátós borúsabban látta a helyzetet: mint mondta, többek között a saját és alkalmazottjai egészségéért aggódik az esetszámok miatt, de attól is fél, hogy egy esetleges negyedik járványhullámban, kis idő múlva újra bezárják őket. Sőt, lapunknak elmondta, hogy szerinte az sem biztos, hogy a mostani nehéz pandémiás és gazdasági helyzetben az emberek egyáltalán akarnak étterembe vagy kocsmába járni. De olyan tényezők is befolyásolják a terasznyitás sikerét, mint az időjárás, az alkalmazotti létszám, az árubeszerzés. Persze ezektől függetlenül örül a lehetőségnek, felkészül a nyitásra és reménykedik a pozitív kimenetelben – tette hozzá.

Úgy fogalmazott:

„Az egyik szemem sír, a másik nevet: A nyitás sokba kerül, a zárás még többe. Majdnem fél éve pang a vendéglátószektor, ez hatalmas árbevétel-kiesés. Igazi segítség a várostól jött, mikor kormányzati intézkedés után bérletidíj-moratóriumot vezettek be.”

Nem biztos, hogy kevesebbet veszítenek 

Felcser Dávid, a pécsiek és az itt tanuló külföldiek körében is népszerű Reggeli és Nappali egyik vezetője (a vendéglátóhely-kombinációt Szép Tamással hozták létre) elmondta, hogy úgy tervezik, hogy ha a jövő héten meglesz a 3,5 millió beoltott, akkor másnap – a pénteket lőtték be – megnyitják a teraszokat.

– A csapat az megvan, szerencsére ebben az átmeneti időszakban is tudtunk munkát adni nekik. Úgy tervezzük, hogy egy szűkebb csapattal indulunk, hiszen nem a járványügyi szabályok miatt egyik hely elé sem tudunk sok asztalt kihelyezni – mondta, hozzátéve, hogy a pozíciókat fokozatosan „töltik majd fel”, annak tükrében, hogy mit hoz a jövő, milyen lesz a látogatottság.

Mint mondta, úgy látja, hogy van érdeklődés a nyitás kapcsán, és úgy gondolja, hogy „szépen megindulnak” majd az emberek. Hozzátette, hogy mivel a Nappali a kijárási korlátozás miatt kénytelen bezárni 21.30-kor, ezért ott valószínűleg nem lesz olyan nagy „zúzás”, hiszen ennyi idő alatt „még a nagy ivók sem tudnak igazán kibontakozni”. Ez ugyanakkor meg is nyugtatja őket, ugyanis nem szeretnének veszélyeztetni senkit – mondta. Az asztalokat is úgy rendezik el, hogy ne alakuljon ki tumultus.

– A számok alapján semmilyen szinten nem gondolom, hogy itt lenne a nyitás, a lazítás ideje. Úgy gondolom, hogy ez egy erőből átvitt propaganda-intézkedés, amivel így vagy úgy akarják elérni, hogy minél gyorsabban elérjék a szükséges számokat – mondta kérdésünkre.

Hangsúlyozta, hogy a vendéglátószférának biztos, hogy jól jön a terasznyitás, de hozzátette, hogy ettől még nem feltétlenül lesz rentábilis a vendéglátóhelyek üzemeltetése.

– Nem biztos, hogy kevesebbet fogunk veszíteni a korábbiaknál az első egykét hónapban azzal, hogy ha ki lehet ülni a teraszokra. A teraszok megnyitásához fel kell ugyanis venni plusz két embert, az ő bér- és járulékköltségüket pedig nem biztos, hogy kihozza a teraszon ülő vendégek fogyasztása. Ez a nyitás arra jó egyelőre, hogy reményt ad, több kollégát lehet bevonni a munkába, el lehet kezdeni végre dolgozni. A tényleges kárenyhítés ettől még nem biztos, hogy megkezdődik – fogalmazott Felcser Dávid.

Mindenfélét ígértek már 

Ugyan a Rokusch kávézó mindvégig fenntartotta az elviteles fogyasztás lehetőségét, de így is legalább 60 százalékkal csökkent a forgalmuk az elmúlt hónapokban Gáspár Viktor üzletvezető szerint.

– Nagyon várjuk már a nyitást, gőzerővel dolgozunk és állandó készenlétben állunk. Viszont nem könnyű a dolog, új munkatársakat is keresünk, mert volt, akitől meg kellett válnunk. Szerencsére vannak jelentkezők, de ennek ellenére nem biztos, hogy zökkenőmentes lesz az indulás. A kollégáim viszont már alig várják, hogy többet dolgozhassanak, hiszen a megcsappant forgalom miatt csökkenteni kellett a műszakokon. Mindemellett csak az időjárás tud negatívan közrejátszani a terasz kinyitásával kapcsolatban, de reménykedem a legjobbakban. Egyébként nem tartom veszélyesnek az éttermek kinyitását a vendégek számára, a munkatársakat pedig védeni fogja a maszk, elővigyázatosak leszünk, és sokan már megkapták az első oltásukat is – vélekedett az üzletvezető.

Hozzátette:

„Mindenfélét ígértek már a nyitás illetően: talán egy hónap múlva, talán majd az azt követő hónapban, szóval én személy szerint kicsit úgy vagyok vele, hogy hiszem, ha látom. A visszajelzések alapján a vendégek viszont nagyon várják, hogy jöhessenek, találkozhassanak az ismerőseikkel egy finom kávé mellett.”

 

Hirdetés