13 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapPécs AktuálSzámlázás: káosz lesz?

Számlázás: káosz lesz?

Az Index.hu számolt be a minap arról, hogy nehéz helyzetbe kerültek a közműcégek, mert alig két hónapjuk maradt arra, hogy auditáltassák a számlázási rendszerüket. Ha év végéig nem sikerül, nagy a baj, nem minősített rendszerből kiadott számla ugyanis már nem lesz érvényes. A vizes szakma már most gyűjti az infókat, az áram- és a gázszolgáltató egyelőre nem akar megszólalni a kérdésben.

A hírportál tömeges csődhelyzet bekövetkezését vetítette előre, mert az auditálás és annak év végi határideje betarthatatlan, miután a szabályozást is nemrég változtatták meg, és állítólag a munkát már csak egy cég végezhetné el. A gondot azonban azt jelenti, hogy a nem auditált rendszerből kiadott számla érvénytelennek számít, azaz nem juthat pénzéhez a szolgáltató, ami hatalmas buktát hozhatna a szektorban, sőt akár energiaellátási problémákat is okozhat. Egy auditálás ráadásul nagyjából 200 millió forintba kerül, ami anyagilag teheti tönkre a cégeket.

Időben jön majd?
Időben jön majd?

A városi tulajdonban lévő szolgáltatók közül egyedül a Tettye Forrásházat érinti a változás, azonban a cégnél közel sem látják ilyen borúsan a helyzetet.

– Már meg is tettük a lépéseket az átállás érdekében. Bár még beszerzés előtt vagyunk, az kijelenthető, hogy a több százmilliós tételt nem éri el az auditálás. Ennek értéke néhány millió forint lehet, magyarán a vállalatot nem rendíti meg – közölte kérdésünkre Sándor Zsolt, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója.

A pécsiek egyébként szerinte az átállásból nem vesznek észre majd semmit, a számlázások januártól is rendben fognak tovább menni, legalábbis a társaság nem készül semmilyen problémára, késedelemre.

– Azon dolgozunk, hogy a normál számlázási rend ne befolyásoljon semmit. A Tettyénél eddig is szigorú biztonsági rendszer volt, az auditálással csak tovább erősödik a külső támadások elleni védelem, a fogyasztók adatai pedig várhatóan még nagyobb biztonságba kerülnek  – vélekedett Sándor Zsolt.

Winkler Tamás, a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke egy szerdai pécsi konferencia előtt azt mondta lapunknak, haladéktalanul információkat kértek már tagjaiktól arról, kiket érint hátrányosan az év végi határidő. Hozzátette: bizonyos benne, hogy több cégnek problémát okoz az új rendszer rövid határidejű bevezetése, s ez óriási gondot jelenthet egyeseknél. Elmondta, azt követően döntenek, hogy a kormányzathoz forduljanak, ha megtudják, hány társaságot és fogyasztót érint a gond.

A Pécsen szolgáltató másik cég, amelyiket érinti az auditálás, az az áram- és gázszolgáltatást végző E.ON. A német tulajdonú vállalat azonban a témában feltett kérdéseinkre nem kívánt reagálni. Lapunknak azt írta a cég, hogy köszönik a megkeresést és a megszólalási lehetőséget, de a témával kapcsolatban jelenleg nem áll módjukban információval szolgálni.

Ugyanakkor kijelenthető, amennyiben valóban egyetlen cég lehet csak a befutó az auditálásban, akkor az valóban súlyos károkat okozhat a szolgáltatóknak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő