Szemléletformálás és jótett egyben: a Misina állatainak segített a pécsi óvoda

Hirdetés

Misina Természet- és Állatvédő Egyesületnek és más helyi állatmenhelyeknek mindig jól jön a jószívű pécsiek segítsége. Ez különösen igaz az utóbbi napokban tapasztalható hidegben, mikor védenceiket a támogatóktól kapott takarók és plédek nélkül nagyon nehezen tudják megvédeni a kinti mínuszoktól. Egy pécsi zöld óvoda dolgozói pedig nem haboztak: kérték ovisaik és szüleik összefogását. 

Ugyan a Misina állatmenhely most zárva tart, az örökbefogadás azonban nem szünetel, sőt az adományokat is szívesen fogadják zárt kapuk mögött. Facebook-oldalukon tették közzé, hogy nagy szükségük lenne patronáltjaik számára pokrócokra, ágyneműhuzatokra, plédekre, törölközőkre, szőnyegekre, amiket azok alá tudnak tenni a zord téli napokon.

Ezt a posztot látta meg a Kertvárosi Óvoda Enyezd Utcai 2. számú Tagóvodájának általános óvodavezető-helyettese, Kakas Anikó. Azonnal cselekedett, mind a 6 óvodai csoportjukkal felvette a kapcsolatot online és összefogásra buzdította őket. Gyakorlatilag 24 óra alatt szervezte meg az adománygyűjtést, majd gyorsan el is vitte a leginkább pokrócokból és eledelből álló nagy ajándékcsomagot a menhelyre.

Kakas Anikó maga vitte el az állatmenhelynek az óvodai közösség ajándékát

A járványügyi előírások miatt a szülők nem mehetnek be az óvoda épületébe, így az intézmény munkatársai azt kérték tőlük, hogy az adományokat a csoportszobák előtti teraszon tegyék le. Szerencsére nagyon jól reagáltak a szülők, pillanatok alatt összegyűlt a sok-sok, állatoknak szánt eledel és meleg pléd Kakas Anikó szerint. Mint mondta, a legtöbben az otthoni készletből adtak be felesleges darabokat, de sokan külön erre a jótékony célra vásároltak is.

– A karitatív tevékenységek mindig közel álltak hozzánk. Többek között szociális otthon lakóinak szoktunk ajándékot készíteni, cipősdoboz-akciót hirdetni, a családsegítőn keresztül támogatni a rászorulókat. Nem most kezdődött jó kapcsolatunk a Misinával sem, a járványidőszakon kívül rendszeresen ellátogatunk oda, hogy a gyerekek élménnyel gazdagodva, testközelben ismerkedjenek meg a felelős állattartás első lépéseivel. Múlt pénteken láttam a segítségkérő bejegyzést, mikor a tél eddigi leghidegebb napjai álltak előttünk, így gyorsan kellett cselekedni. Írtam a zárt Facebook-csoportjainkba, a családok pedig azonnal reagáltak is: egy egész autót meg tudtam pakolni, körülbelül 14 zsák takarót és 30 kiló tápot gyűjtöttünk össze. Azt gondolom, fontos a példamutatás, az, hogy már kiskorukban lássák a gyerekek ezt a modellt. A gyermekek empatikusak, szívesen adnak, ha ezt látják otthon. Most egyébként az óvodai tematikában is a téllel, madárvédelemmel, saját háziállataik gondozásával foglalkozunk, és átbeszéltük a kicsikkel azt is, miért volt szüksége a menhelyi állatoknak a segítségünkre – nyilatkozott lapunknak a jótékony akciót kezdeményező óvodavezető-helyettes.

Hozzátette, látogatásakor az állatmenhely munkatársa elmondta, milyen típusú eledelre van leginkább szükség, így a szülőknek lesz még lehetősége támogatni a Misinát. A héten többször terveznek még gyűjtést az óvodában.

Az adományok: 

Íme, a poszt amire az óvoda közössége válaszolt:

Hirdetés