13 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapPRTitkok és megoldások a Beremendi Gyárban

Titkok és megoldások a Beremendi Gyárban

Nyitottság, tehetséggondozás és környezeti nevelés – ezek az értékek álltak 2023-ban is a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) fókuszában. Az ország legdélibb csücskében üzemelő Beremendi Cementgyár nyílt nappal, széles körű támogatási rendszerrel és zöld szemlélettel mutat példát a régióban. A társadalmi felelősségvállalás jelentőségéről és a területen elért idei eredményekről Müller Ádám gyárigazgató számolt be.

Dél-Baranya leginkább kiváló borairól és gyógyvízéről híres, semmint az iparáról. Mégis itt, Beremenden működik az ország egyik legjelentősebb cementgyára. Mit köszönhet a gyárnak a település, a térség és a helyi lakosság?

– Több mint fél évszázada áll itt a gyár, azóta nyújt biztos megélhetést családok generációinak. Emellett tudást és lehetőséget is jelent az ittlétünk. Az itt dolgozók rendszeresen képzéseken vehetnek részt, a szakmai fejlődésük minden területen biztosított. Emellett közvetlen környezetünkért is sokat teszünk, a széles körű támogatási programunknak köszönhetően pedig a szűkebb és tágabb régiónak is a hasznára vagyunk.

Müller Ádám

Az aktív helyi jelenlétnek és szoros együttműködésnek köszönhetően a környéken élők a gyár működését is jól ismerik?

– Sok családnak van érintettsége azáltal, hogy egy rokonuk itt dolgozik. A legtöbben mégis csak a létezésünkről tudnak, az itt folyó munkáról és a rengeteg fejlesztésről már kevesebb az információjuk. Ezért kezdtünk el idén ismét nyílt napokat szervezni, például az Ördögkatlan Fesztivál keretében, amikor a helyiek és a távolabbról érkezők is eljöhettek hozzánk egy gyárlátogatásra. Jó volt látni, hogy ezekre a programokra a meghirdetésük után szinte azonnal betelt a létszám.

Ilyen sokakat érdekel egy cementgyár működése?

– Úgy tűnik igen, és ennek nagyon örülünk. Ilyenkor gyakorlatilag minden titokra fény derül. A gyárlátogatás egyrészt hatalmas élmény, hiszen olyan berendezésekkel, technológiával, méretekkel találkozhat az idelátogató, ami a mindennapokban nem elérhető. Másrészt az érdeklődők azon kérdéseikre, ami esetleg az üzemeléssel, a környezetre gyakorolt hatással kapcsolatban felmerült bennük, adekvát szakmai választ kaphatnak, illetve könnyen tisztázhatjuk a fél-, vagy hamis információkon alapuló téves elképzeléseket is.

A DDC nemcsak nyitottságában élenjáró, hanem a tehetséggondozásban és a környezeti nevelésben is. Milyen programokat támogat a társaság e téren?

– A Zöld Megoldás-pályázat keretében Baranyában idén 3 projektet is átadhattunk az óvodai kerttől a nyugdíjas sétányig. A programmal azt demonstráljuk, hogy cégünk a társadalmi igények folyamatos monitorozására és azok kielégítésére is törekszik, egyértelműsítve, hogy gazdasági lehetőségeinket a jövő generáció és a zöld szemlélet támogatására is felhasználjuk. Emellett továbbra is zajlik a Tehetségekért ösztöndíjprogramunk, aminek sikerét és népszerűségét jól mutatja, hogy a programban részt vevő iskolák már versenyt folytatnak, kinek van több diákja a díjazottak között.

(x)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő