A japán SEIREN épít gyárat Pécsett, az első ütemben 200 új munkahely létesül

A japán holding három kontinens kilenc országában van jelen. A cég egy 23 hektáros területen létesít textilipari üzemet Pécsen. 

hirdetés
Uránia Mozi

A pécsi Déli Ipari Parkban épít gyárat a japán SEIREN vállalatcsoport – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, a külügyminisztériumban. Pécs polgármestere, Péterffy Attila – aki már tegnap beharangozta közösségi oldalán az új befektető érkezését – is részt vett a mai bejelentésen.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be a hírt

A cég egy 23 hektáros területen létesít textilipari üzemet, ami a 2022-ben záruló első beruházási ütem után közel 200 embernek ad majd munkát, de már tervben van a gyár bővítése. A japán holding három kontinens kilenc országában van jelen.

A bejelentés kapcsán az önkormányzat sajtóközleményt adott ki, amelyben kiemelik, hogy a hat iparágban érdekelt japán vállalat 15 milliárd forintos beruházásával Pécs felkerülhet a befektetők nemzetközi térképére, és a jelentős beszállítói hálózatokban érdekelt cégcsoport további befektetéseket vonzhat a városba. Az autókárpitokat készítő üzemben közép- és felsőfokú végzettségű pécsiek kaphatnak majd munkát.

Hoppál Péter, Péterffy Attila, valamint a cég és a japán nagykövetség képviselői a bejelentésen

– Büszke vagyok arra, hogy Pécs erős nemzetközi versenyben, több közép-európai helyszínt is megelőzve lett a vállaltcsoport modern és környezettudatos gyárának kiválasztott otthona. Jelentős munkával értük el ezt a sikert, amelyért a projektet kiemelt állami beruházásként támogató Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Befektetési Ügynökség munkatársai mellett a legtöbbet Ruzsa Csaba alpolgármester és a pécsi önkormányzat gazdaságfejlesztési főosztályának dolgozói tették – nyilatkozta Péterffy Attila polgármester a bejelentést követően.

Hozzátette, hogy Pécs vezetése elkötelezett abban, hogy munkahelyteremtő beruházásokat hozzon létre a városban, ennek igazán látványos eredménye a japán gyár betelepülése. Mint mondta, tapasztalatai szerint a koronavírus-járvány miatt a vidéki helyszínek egyre keresettebbek a befektetők körében, ráadásul Pécs adottságai felértékelődtek az elmúlt egy évben.

– Az egyetemről érkező képzett és nyelveket beszélő fiatalok, a befektetői igényeknek megfelelően, rugalmasan képezhető munkaerő, illetve az élhető városi környezet jelentős vonzerővé vált. Ezekre építve Pécs megerősödve kerülhet ki a pandémia időszakából, és még élhetőbbé, még élettel telibbé válhat a jövőben – jelentette ki Péterffy Attila. Lapunknak ezzel kapcsolatban elmondta: Pécs és környéke olyan gyorsan átképezhető munkaerőbázissal rendelkezik, ami segíti a termelés mielőbbi elindulását.

A polgármester hangsúlyozta, ahogy eddig, és ahogy a koronavírus-járvány időszakában is, úgy ezután is mindent megtesznek azért, hogy további befektetőket hozzanak Pécsre, és bízik abban, hogy a SEIREN gyáralapítása további érdeklődők figyelmét is Pécs felé irányítja.

– Célunk, hogy további munkahelyeket és ezzel erős gazdasági alapot biztosítsunk Pécs városának – fogalmazott a polgármester.

Képgalériánk az eseményről:

Péterffy Attila a bejelentés után a beruházás előkészítéséről lapunknak elmondta, 2020 decemberében a Nemzeti Befektetési Ügynökség jelezte, egy külföldi befektető érdeklődik Pécs iránt.

– Nagyon intenzív tárgyalási időszakon vagyunk túl. Ha szót kaptam volna ma itt a minisztériumban, köszönetet mondtam volna a tárca vezetésének, hiszen a kiemelt állami beruházási cím sokat nyomott a latban a tekintetben, hogy a SEIREN Magyarországot és Pécset választotta – fogalmazott a polgármester.

– Élhető a város, szeretik a befektetőjelöltek az atmoszféráját. A jelenlegi városvezetés ráadásul befektetőcentrikus. Ezen adottságok együttese vezetett a mai sikerhez – mondta el lapunknak a polgármester, aki beszámolt arról is, hogy

ha az első ütem sikeresen zárul, akkor nem kizárt, hogy a SEIREN 2025-26-ban  akár egy újabb gyárat is építhet, melynek nyomán 500 főre emelkedhet a cég munkavállalóinak száma.

Ruzsa Csaba, Pécs alpolgármestere lapunknak elmondta, jelenleg a beruházás területének infrastrukturális előkészítése zajlik, az építkezés júliusban kezdődhet meg, és jövő nyáron érhet véget, azaz körülbelül 12 hónap alatt fel fog épülni az üzem.

A bejelentést követően lapunknak adott videóinterjút Péterffy Attila polgármester és Ruzsa Csaba alpolgármester:

Képek a SEIREN-t bemutató videóból, amit a sajtótájékoztatón vetítettek:

Szijjártó Péter a Facebook-oldalán élőben is közvetített sajtótájékoztatón elmondta, hogy a közel száz éve működő japán nagyvállalat 19 leányvállalatot működtet világszerte, több mint 6 ezer embert foglalkoztatnak, de Magyarországon eddig még nem volt gyáruk.

Kiemelte, hogy komoly regionális versenyben nyerte meg az ország a beruházást.

A vállalat elnök-vezérigazgatóját idézve elmondta: a cég számára az alacsony adókörnyezet, a fejlett autóipar és a szakképzett munkaerő jelentették a legfőbb érveket Magyarország és Pécs mellett.

Hozzátette: a SEIREN a pécsi gyárból látja majd el az európai járműipari piacot szintetikus bőr autóülés-huzatokkal, évente 4 millió méternyi kárpitot állítanak majd elő környezetkímélő gyártással.

Az MTI tudósítása szerint Hoppál Péter, Pécs fideszes országgyűlési képviselője az eseményen elmondta, hogy a Modern Városok Program szerződésének 2015-ös megkötése óta nem múlt el év jelentős pécsi befektetés nélkül és hozzátette: az újraiparosítás sikeres, hiszen már most a másfélszeresére nőtt az iparűzési adóból származó bevétel. Mint mondta, Pécs a SEIREN beruházásáért is sokat tett, hiszen gyorsan reagált a kínálkozó lehetőségre, és szakképzett munkaerővel várja az új gyárat.

A Serien Ltd. elnök-vezérigazgatója videóüzenetben szólt hozzá a bejelentéshez – írja az MTI. Tatsuo Kawada közölte: Magyarországon a járműanyag-üzletág saját fejlesztésű, stratégiai jelentőségű terméke készül majd, és idővel újabb tevékenységekkel is bővülhet a pécsi üzem feladatköre.

Ezt kell tudni a SEIREN vállalatcsoportról és pécsi beruházásáról:

  • A japán gazdasági kultúra képviselője, fejlett és környezettudatos vállalat.
  • Saját beruházásban építi a csarnokokat.
  • 1889-ben alapították, több mint 6500 dolgozója van világszinten.
  • Több mint 120 ezer millió jen (hozzávetőlegesen 320 milliárd forint) forgalma volt 2020-ban.
  • Elsősorban a textiliparban van jelen, de további iparágakban (egészségügy, sport, divat, elektronika, egészségipar) is jelentős érdekeltségekkel rendelkezik.
  • Üzemek: Japán, USA, India, Kína, Mexikó, Brazília, Franciaország, Thaiföld, Indonézia.
  • A pécsi üzemben gépjárművekbe készítenek majd kárpitanyagokat.
  • A beruházás nagyságrendje várhatóan 15 milliárd forint lesz, 2022-ben fejeződik be az első ütem.
  • A megvásárlandó telek mérete: 23 hektár (eddig jellemzően 4-5 hektár területet kértek a városba települő befektetők).
  • Az alkalmazottak száma az első ütemben mintegy 200 fő.