Hirdetés

A legfontosabb pillanatokban nem remegett meg a PVSK-Veolia játékosainak keze a Fót elleni meccsen, Antóniék döntőbe jutottak, és tovább küzdhetnek az élvonalba kerülésért.

Izgalmas csatára volt a kilátás a PVSK–Fót találkozón, hiszen az NB I. B Piros csoprotjának elődötntőjében 1-1-es állás után találkozott a két együttes a két nyert meccsig tar párharcban.

Bár a hazai szurkolók nagyon lelekesen várták az összecsapást, a mérkőzés 6. percében talán még a legelszántabbak hite is megingott – ennyi idő alatt ugyanis a Pécs nem tudott pontot szerezni a meccs elején. Végül 13-0-s vendégvezetés után törte meg a jeget Molnár Mátyás, ami aztán be is gyújtotta a Vasút kazánját.

Igaz, azért robogásról így sem volt szó, de legalább elkezdte apránként ledolgozni hátrányát a PVSK. Ebben nagy szerepe volt a kiválóan védekező Franknak, a jókor külső kosarakat szerző Mokánszkinak, és a sérült Igrutinovics helyett ezúttala légiós pozíciót betöltő Micsovicsnak. Igaz, a vezetést először csak a második negyed derekán tudta megszerezni a Panthers, és még csak nem is tartott sokáig a dolog. A túloldalon ugyanis Juhossal semmit sem tudott kezdeni a hazai védelem. Ezzel együtt sem nézett ki tragikusan a félidei 47-51-es állás.

Ognjen Micsovics (a labdával) remekül irányította a PVSK-t

Úgy meg aztán pláne nem, hogy a harmadik negyedben saját gyűrűje közelében lehúzta a rolót a Pécs. Szrecsko Szekulovics legénysége teljesen átszellemülten védekezett, igaz ez annyi energiát vitt el, hogy „cserébe” elől sem igazán záporoztak a kosarak. A pontszegény harmadik negyed azért arra így is jó volt, hogy átvegye a vezetés a PVSK.

Az utolsó negyedben pedig úgy alakultak a dolgok, hogy azt hihettük: ez bizony egylabdás meccs lesz. Kinney azonban „elintézte” csapatának, hogy ne maradjon esélye a Fótnak a győzelemre. Egy technikaival a zsebében rúgott Frank után, ami sportszerűtlen hibát, a korábbi felelőtlenségével együtt pedig kiállíást ért. Antóniék pedig sokkal rutinosabbak annál, semmint, hogy egy ilyen esélyt veszni hagytak volna. A vezérétől megfosztott Fót nem tudott ellenállni a pécsiek nyomásának a hajrában, így végül a PVSK-Veolia behúzta a meccset – egyúttal bejutott a bajnokság döntőjébe, ahol majd a Ceglédet szintén három meccsen búcsúztató MAFC lesz az ellenfele.

James Kinney, a fótiak irányítója kiállíttatta magát a meccsen

A döntő május 1-én kezdődik, méghozzá a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A pályaelőny a pécsieké, a bajnoki finálé pedig három nyert meccsig tart majd.

PVSK-Veolia–Phoenix-MT Fót 97-83 (15-20, 32-31, 16-11, 34-21)
Kosárlabda-NB I. B Piros csoport, elődöntő, 3. mérkőzés. Lauber Dezső Sportcsarnok, 800 néző.
PVSK-Veolia: MICSOVICS 20/9, FRANK 11/3, Plézer 7, Radó, HORTI 15. Cs.: MOKÁNSZKI  12/6, Bíró O. 10/3, Antóni 9/3, Németh A. 11/9, Molnár M. 2, Harka. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.
Phoenix-MT Fót: KINNEY 14/3, TICSOV 21/6, Richter 5, Szabó 10/3, JUHOS 20/3. Cs.: Tóth Z. 2, Varga 8, Udemezue 3/3, Békési, Kékesi. Vezetőedző: Schurmann Gábor.

Fotó: Kurdi József

Hirdetés