Hirdetés

Ma éjjel 1 óra után valamivel derültek ki az ellenzéki előválasztás Baranya 1-es és 2-es választókerületének eredményei. A pécsi kerületet Mellár Tamás országgyűlési képviselő nyerte meg a momentumos Nemes Balázzsal szemben, míg a 18 települést magában foglaló 2-es megyei körzetben az MSZP-ből a DK-ba átlépett Szakács László nyert Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője ellen. Őket kérdeztük az eredményekről.

Mellár Tamás és Nemes Balázs

Mellár Tamás (Párbeszéd): 4 563

Nemes Balázs (Momentum): 3 767

Mellár Tamás az eredmények kapcsán lapunknak elmondta, hogy meglepte a vártnál magasabb részvételi arány, mint mondta, jóval kevesebb szavazóra számított (10 százalék feletti volt az arány, 8330 érvényes voksot számoltak össze). Az viszont, hogy szoros verseny volt közte és Nemes Balázs között, nem lepte meg.

Mellár Tamás

– A DK-nak viszonylag nagy szavazóbázisa van, és nagyon profi módon mozgósították embereiket, akik fegyelmezett módon leszavaztak Nemes Balázsra. Ez várható is volt – mondta az országgyűlési képviselő, hozzátéve, hogy az adatokból is látszik, hogy milyen „erőteljes hátteret” jelentettek a DK-s szavazók a momentumos jelölt számára: Dobrev Klára DK-s miniszterelnök-jelöltre 3136-an, a DK támogatta Nemes Balázsra pedig 3767-en szavaztak a Baranya 1-es kerületben, míg ugyanitt a Momentum miniszterelnök-jelöltje, Fekete-Győr András mindössze 327 szavazatot kapott.

Mellár Tamás kiemelte, hogy mindezt előre látták, ezért korán komoly mozgósításba kezdtek azért, hogy ezt ellensúlyozzák.

– A stábunk ezért végig arra koncentrált, hogy minél több polgárt tudjunk megszólítani, és elmagyarázni nekik, hogy mi is a tétje az előválasztásnak. Úgy tűnik, hogy ez nagyjából sikerült, talán ennek is betudható a magas részvételi arány. Az eredmény pedig azt jelenti, hogy most még nagyobb a felelősségem, még jobban kell koncentrálni a politikai munkára, hiszen ez csak a belépő volt a jövő évi igazi, nagy megmérettetéshez, amire megfelelően fel kell készülni. Az nehéz menet, nehéz játszma lesz. Ugyanis nem csak előválasztást szerettem volna nyerni, hanem megérni azt is, hogy végre elzavarhassuk a Fideszt. Erre kell most koncentrálni, ezért pedig a pécsieket meg kell tudni szólítani, folyamatosan kapcsolatban kell velük lenni – mondta.

Végül Mellár Tamás hangsúlyozta, hogy az előválasztás eredményének fontos tanulsága számára az, hogy a jövőben is „nagyon szoros munkakapcsolatban” kell lennie Pécs városvezetésével.

– A kampány elmúlt két hetében a városvezetés komoly segítséget nyújtott számomra, az pedig biztos, hogy ennek is jelentős szerepe volt az eredményben. Ezt a kapcsolatot tovább kell mélyíteni és tovább kell folytatni a közös munkát, mert csak így, csak együtt tudjuk legyőzni jövőre a Fideszt – mondta.

[su_box title=”Nemes beáll Mellár mögé” style=”glass” box_color=”#8fbf67″ radius=”2″]Mellár ellenfele, a momentumos Nemes Balázs lapunk megkeresésére azt hangsúlyozta, hogy nagyon izgalmas volt a verseny, és érzése szerint mindent megtettek csapatával a siker érdekében.

– Örülök neki, hogy ilyen magas volt a részvétel, büszkék lehetünk a pécsi számokra – nyilatkozta Nemes. – Annyi szavazattal, amennyit kaptam, országszerte többen nyertek választókerületeket, a 3.767 pedig egy nagyon erős bázist jelent. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a bizalmat.

Felvetettük Nemesnek, hogy előzetesen sokan arra számítottak, az online szavazás a Momentum jelöltjeinek kedvez majd, ehhez képest Mellár Tamás elektronikusan is több voksot gyűjtött össze nála. A politikus azt mondta, mivel eleve szoros volt a küzdelem, őt nem lepte meg, hogy az online szavazatarány is lekövette ezt az eredményt. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy innentől kezdve beáll-e Mellár mögé, és támogatni fogja-e a képviselő választási kampányát, amire határozott igennel felelt.

– Én betartom az ígéretemet – jelentette ki. – Így tisztességes, így helyes, és ez a város érdeke is.[/su_box]

Nemes Balázs

Szakács László és Keresztes László Lóránt

Szakács László (DK): 3695

Keresztes László Lóránt (LMP): 3507

– Én egy éles versenyre számítottam, azt gondolom, hogy az is lett belőle, hiszen két régóta aktívan politizáló ember csapott össze ebben a kerületben azért, hogy eldőljön, melyikünk győzhesse le Hoppál Pétert. Keresztes László Lóránt és mi is teljes erőbedobással kampányoltunk ezért. Azt azért hozzá kell tenni, hogy nagyon sokat kellett dolgoznom ezért az eredményért azután, hogy az MSZP megvonta tőlem a támogatást. Úgy gondolom, hogy jó döntés volt kérni a választók bizalmát és nagyon hálás vagyok nekik, hogy ilyen borzasztóan nagy számban mentek el szavazni – mondta megkeresésünkre Szakács László.

Szakács László

Úgy fogalmazott, nincs feszültség közte és az LMP frakcióvezetője között, a „habitusuk” más ugyan, de a gondolatmeneteikben és elgondolásukban „nincs olyan, amit ne lehetne egyeztetni” azért, hogy hatékonyan együtt tudjanak dolgozni a jövőben.

– Az előválasztásnak a mi szempontunkból vége van, de a nagyobb feladat még vissza van, le kell győzni Hoppál Pétert. Azért indultam el az MSZP döntése ellenére is az előválasztáson, mert az látszott a mérésekből, hogy nekem van erre a legnagyobb esélyem. Akinek pedig lehetősége van, annak felelőssége is van. Egy tapodtat sem léptem el ettől a szándékomtól, ez most a legfontosabb célom. Aki ebben a partnerem szeretne lenni, azzal természetesen együtt fogunk dolgozni. Ezt vállaltuk. Ha az eredmény fordított lenne, ha Keresztes László Lóránt nyert volna, akkor én segíteném őt ebben, de biztos vagyok abban, hogy így ő fog engem segíteni. A végső cél a kormány leváltása, ezek után ezen még nagyobb erőbedobással fogok dolgozni – mondta.

Keresztes László Lóránt

[su_box title=”Keresztes szerint a pártszimpátia döntött” style=”glass” box_color=”#8fbf67″ radius=”2″]– Nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik engem támogattak az előválasztáson – mondta el a PécsMának Keresztes László Lóránt. – És nagyon büszke is vagyok, hiszen több, mint 3500-an gondolták úgy, hogy én vagyok a legalkalmasabb jelölt a körzetben. Sokan kételkedtek abban, hogy érdemes-e elindulnom, de az erősített meg ebben az elhatározásban, hogy én voltam az igazi pécsi jelölt. Azt is nagy dolognak tartom, hogy a választókerülethez tartozó 18 településből 15-öt megnyertem, sajnos azonban a végső győzelemhez most ez sem volt elegendő.

Az LMP frakcióvezetője azt is elmondta, hogy vereségének elsődleges okát nem a személyek közti különbségekben, sokkal inkább a pártszimpátiában kell keresni.

– Jól látható, hogy a taktikai szavazásnak nagy szerepe van az előválasztásban – fejtette ki Keresztes. – Sokan nem a személy miatt tették az ikszet oda, ahova, hanem a név mellett szereplő pártlogók miatt. Ezzel persze nincs is semmi baj, azonban az is tény, hogy az én pártom nem a legerősebb, ez pedig ezen a voksoláson is beigazolódott.

Keresztes László Lórántot nem lepte meg Dobrev Klára eddigi jó szereplése a miniszterelnök-jelölti versenyben, azonban egy másik szereplő szavazatára igen.

– Az már az előválasztást megelőző hetekben is érződött, hogy Dobrev Klára nagy támogatottsággal rendelkezik, így nem meglepő, hogy vezet az első fordulóban – mondta a politikus. – Számomra azonban nagyon pozitív meglepetés Márki-Zay Péter eredménye. A pártom, az LMP jelöltje Karácsony Gergely mellett ugyanis ő is egy olyan hangot képvisel, ami jó irányba viheti az országot. Ő is azt hangoztatja, hogy szakítani kell az elmúlt 11 évvel, viszont nem szabad beleesni a 2010 előtti kormányok hibáiba sem. Az pedig tisztán kirajzolódik, ha összeadjuk Karácsony és Márki-Zay szavazatait, hogy választók szignifikáns többsége gondolja ugyanezt.[/su_box]

Szöveg: Pernecker Dávid, Szakács Miklós

Hirdetés