Gyász: hogyan dolgozzuk fel a fájdalmat?

Egy szeretett ember elvesztése egyike az embert érhető legnagyobb megmérettetéseknek. Különösen fájdalmas, ha teljesen egyedül marad. Halottak napja és a mindenszentek ünnepének közeledtével egyre többen gondolnak elvesztett rokonukra, társukra, barátjukra. Kontrohr-Bősze Noémi pécsi tanácsadó szakpszichológus elmondta, hogy a lehetőségekhez mérten miként lehet a hihetetlen fájdalmat, a veszteséget feldolgozni. 

hirdetés

Hogyan határozzuk meg a gyászt, milyen folyamatok mennek végbe az emberben?

A gyász természetes folyamat, általában külső beavatkozás, segítség nélkül lezajlik. A
veszteséggel való találkozás során saját halandóságunkkal is szembesülünk, ami rákényszerít minket, hogy az élet fontos kérdéseivel foglalkozzunk, átértékeljük életünket, értékrendünket, kapcsolatainkat.

Léteznek módszerek, melyekkel könnyíteni tudjuk a fájdalmunkat?

Különbséget kell tennünk a női és a férfi gyász között. A nők könnyebben megnyílnak (akár idegeneknek is) és beszélnek veszteségükről, vagy fordulnak szakemberhez. A férfiak leginkább bezárkóznak, pedig a passzív, érzelemmentesnek tűnő veszteségfeldolgozásuk ugyanúgy támogatást igényel. Spontán beszélgetések és más férfiak jelenléte segítheti beindítani ezt a folyamatot náluk. A fájdalmat át kell élni ahhoz, hogy tovább tudjunk menni.

Egyéni, de számos csoportos segítség is igénybe vehető. Segít minden olyan rituálé, ami ennek a fájdalomnak a megélését teszi lehetővé, ami előcsalogatja az emlékeket és vele együtt a könnyeket. 

– Régi fényképek nézegetése, gyertyagyújtás. Akár kijelölhetünk egy időpontot a nap
folyamán, ami az „emlékezés órája” lesz, amikor ég a gyertya és csak az elvesztett emberre gondolunk.
– Egy levél a szeretett személyhez arra ad módot, hogy a gyászoló kiírhassa magából, amit már nem tud elmondani. Ezt felolvashatja a sírnál, vagy (több levél esetén) gyűjtheti egy erre kijelölt dobozban.
– A zenehallgatás, rajzolás, festés útján szintén átdolgozható, megmunkálható a fájdalom.
– Az elhunyt valamilyen emléktárgyának magunknál tartása szintén segíthet, hiszen olyan,
mintha azzal együtt ő maga is velünk lenne.
– Egy napló írása is hasznos lehet, amiben a gyásszal kapcsolatos érzések meg tudnak jelenni.
– Gyászcsoportok felkeresésére is mód van, személyesen vagy akár közösségi oldalakon.
– A testmozgás, fizikai aktivitás lélekfájdalom-csillapító hatású.

Figyeljünk a legkisebbekre is!

Nem szabad elbagatellizálni a gyermekek gyászát sem. Őket is megrázza a tragédia híre, ami szorongást, halálfélelmet, illetve a többi szeretett személy elvesztésének félelmét keltheti bennük. Számukra is átvehetőek életkoruknak megfelelően a fent említett eszközök. Közösségi beszélgetések mellett bátoríthatóak, hogy rajzoljanak, fessenek, írjanak levelet. A negatív érzelmeknek is fontos helyük van a gyásszal való megbirkózásban, ezért teret kell adni nekik. Segíthet például a papírvagdosás, -tépés, gyurmázás.

Hogy tudnak a családtagok, ismerősök, barátok segíteni valakinek, aki elveszíti szerettét?

Régen természetes volt, hogy a gyászolót nem hagyták magára. Manapság változtak a szokások, egyre inkább elszigetelődnek a gyászoló családok, személyek. Kívülállóként tehetetlennek érezzük magunkat, ha gyászolóval találkozunk, közhelyeket használunk vagy eltereljük a szót a témáról, nehogy felzaklassuk, megríkassuk az illetőt.

Úgy tudunk segíteni, ha hozzáállásunkkal, szavainkkal és tetteinkkel nem a felejtést, hanem az emlékezést támogatjuk. Mindenki másként gyászol, amit tiszteletben kell tartanunk. Biztosítsuk az illetőt arról, hogy elérhetőek vagyunk számára, de ne legyünk tolakodóak. Bátran kezdeményezzünk az elhunyt személyről beszélgetéseket, törekedjünk arra, hogy ez ne legyen tabutéma. Vegyünk elő fényképeket, gyújtsunk gyertyát. Elevenítsük fel, hogy mit szokott tenni, mondani, menjünk el együtt azokra a helyekre amiket szeretett, járjunk ki együtt a sírhoz. Sírjunk együtt. A szerettünk elvesztése szétzilálja a család rendszerét, amit újra kell strukturálni. Jó, ha valaki tovább tudja vinni az elhunyt szerepét a családban. Ha valaki átvesz bizonyos szokásokat tőle, akkor megmarad a családi hagyomány folytonossága, amelyben aztán az elveszített személy is tovább él. Így kapcsolódik össze majd a múlt, a jelen, és a jövő.

Mi van akkor, ha valaki teljesen egyedül marad? Hogy tud megbirkózni a problémával? 

A veszteségek átélése során automatikusan beindulnak a velük való megküzdés módjai; ezek milyensége függ az életkortól, aktuális érzelmi, pszichés, fizikai állapottól. Idős házaspároknál írták le például az „özvegységhatásnak” nevezett jelenséget, amikor az egyik személy halálát követően akár pár óra, hét leforgása múlva a másik fél is „belehal” a gyászba.

Egyedül megbirkózni a problémával sokkal nehezebb. Hiányzik a társas támasz, a közösség segítő, támogató ereje mindig védelmet jelent krízisek idején. Tehát jó, ha van egy hely, ahol emberekkel érintkezik a gyászoló, ahol kellő empátiával és megértéssel találkozva megoszthatóvá, így megélhetővé válhat a fájdalom, ugyanakkor mégis segít tovább menni. Nem is feltétlenül kell elmennünk otthonról, hogy egy közösséghez tartozzunk (persze jobb a személyes kapcsolat), hiszen az interneten számos közösségi oldalhoz csatlakozva lehetőség nyílik a társas támogatottság megszerzésére, sorstársak keresésére.

A házi kedvencek, kisállatok jelenléte a gyászoló életterében szintén segíthet. A róluk való
gondoskodás napi megoldandó feladatokat, célokat ad a gazdi számára. A cserébe kapott
önzetlen szeretettel és a simogatással felszabaduló boldogsághormonok révén pedig beindulnak a lélek gyógyulási folyamatai.

Mi a gyász?
A gyász univerzális emberi tapasztalat, mivel a lélek teljes szövedékét érinti, az adott ember vesztesége, fájdalma mindig az ő egyéni viszonyrendszerében érthető meg. Van néhány jellegzetesség, ami alapján a gyász folyamata megragadható, bár az is igaz, hogy ritkán zajlik „tankönyvszerűen”. Egyes fázisok összemosódhatnak, egyszerre lehetnek jelen, s van olyan, amikor vissza-visszatérnek a gyászidő alatt. A fázisok a következők: sokk, kontrollált szakasz, tudatosulás, átdolgozás, adaptáció. (Pilling János – Gyász című könyvéből)