Itt az utolsó lehetőség! Segítsünk a zengővárkonyi szelídgesztenyefának!

Eljött az utolsó lehetőség napja, február 28-án zárul az Év Európai Fája verseny, melyen a hős zengővárkonyi szelídgesztenye-matuzsálem is jó eséllyel indult! Aki még nem szavazott a legendás baranyai faóriásra, az most még megteheti, minden szavazat számít az utolsó pillanatokban is!

Február 28-án zárul az Európai Év Fája közönségszavazása, melyen – mint azt megírtuk – szép esélyekkel vesz részt a sokat megélt, gyönyörű, hatalmas, 300 éves, halhatatlan zengővárkonyi szelídgesztenyefa is. A szavazás eredményét a verseny utolsó hetében titkosították, azaz már nem látszanak a szavazatszámok, így tehát még izgalmasabb a helyzet az európai facsodák megmérettetésének utolsó napján!

Az Év Európai Fája lehet!

Mikor legutóbb írtunk az Év Európai Fája verseny állásáról, a zengővárkonyi hős szelídgesztenyefa a középmezőnyben állt több mint 4500 szavazattal, szinte holtversenyben a cseh, litván, lengyel, román fával. Ugyanakkor első szavazásra buzdító cikkünk megjelenése után ez a szám több mint a duplájára nőtt, most pedig, a verseny utolsó napján érdemes még egy nagy szavazóhajrát indítani, hátha a „célegyenesben” előz meg egy-két konkurens – azonban szintén nagyon szép – fát a hős szelídgesztenye!

Íme a hős baranyai fa bemutatkozó videója:

De mitől is hős ez a több száz éves, 15 méter magas fa? A zengővárkonyi szelídgesztenye túlélte a szövetkezeti művelés időszakának elhanyagolását, az ebből eredő gesztenye-kéregrákot, valamint azt is, hogy egyszer a közeli katonai lőtér őrzésére rendelt katonák felgyújtották!

Minden esélyt megérdemel

Nagyon kellenek tehát továbbra is a szavazatok a fának, melyet egyébként a Pécsváradért Alapítvány tavaly sikeresen nevezett az Ökotárs Alapítvány által 8. alkalommal megrendezett Év Fája versenyen, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet Baranya elfeledett, egyedülálló természeti értékeire. Akkor a szelídgesztenyefa elnyerte a 2017-es hazai Év Fája címet, így kerülhetett be a nemsokára záruló rangos európai versenybe.

Ide kattintva találják meg a szavazási oldalt, csak egy-két klikk és kész is! Két fára kell szavazni, hogy érvényes legyen a voksunk, amit egy szavazás után kapott e-mailben meg kell erősítenünk, és ennyi az egész!

Az Európai Év Fája verseny győztesét márciusban hirdetik ki, mi nagyon drukkolunk a zengővárkonyi szelídgesztenyefának!

Egy videót is készítettünk a nem mindennapi történettel bíró öreg fáról: