Pécs első igazi kertvárosa a Szabadság út mellett épült, noha a remek történettel bíró és sajátos építészeti világú Schlauch-villatelepet inkább csak kertvároskának lehet nevezni.

Pécsi Nemzeti Színház, Szerecsen Patika, Pécsi Nemzeti Casino, Corso kávézó, a református templom, az Iparkamara, Nádor Szálló. Bizonyára sokáig lehetne még sorolni azokat a gyönyörű, fontos és a mai napig látványosságnak számító pécsi épületeket, melyeket Schlauch Imre, a századfordulós Pécs legjelentősebb építésze tervezett, épített, vagy épített át, megannyi középülettel egyetemben. A felsorolásból azonban rendre kimarad a saját magáról elnevezett Schlauch-villatelep, melyről – csak így névről – ma már nem is biztos, hogy sokan tudják, hogy hol található. Pedig a viszonylag kicsi – mindössze 18 házból álló – pécsi villanegyed kifejezetten forgalmas helyen található, a mai Szabadság út (melyet régen Indóház utcának hívtak) mentén.

A villatelep előtt járt a villamos is, 1930-ban (Régi Pécs)

A több száz főt foglalkoztató, 1840-ben Aradon született Schlauch a villatelepet szabadidejében – enyhe túlzással élve – kedvtelésből építette, azokban az időkben, mikor éppen nem volt megrendelése. Persze ennél azért többről volt szó. Schlauch legendásan jótékony, szociálisan érzékeny ember hírében állt, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a villatelepet a századforduló idején tomboló nagy pécsi munkanélküliség közepette kezdte el tervezni és építtetni, többek között azért, hogy profi, kipróbált, szeretett és tisztelt munkásainak legyen munkája. Csak ezért még saját vállalkozást is indított.

A gyönyörű negyed népszerű volt a pécsi képeslapokon is (Régi Pécs)

Nyilvánvalóan üzleti-gazdasági szempontok is vezérelték az építészt. Az 1800-as évek végén ugyanis, az Indóház utca keleti részén, a villatelep helyén a beépítetlen Majláth-rét terült el. Schlauch rájött, hogy az akkoriban épülő pécsi vasútállomás feltehetően fel fogja pörgetni a pályaudvarról a városba haladó – akkor még alig létező – forgalmat, ezáltal megnövelve a környező területek értékét. Ezért megvette a Majláth-rétet, ahova 18 álomvillát és azok utcáit tervezte. Kezdeményezését a város is támogatta, hiszen az új épületek új adóbevételt jelentettek. Ennek fejében viszont a város fizette a kocsiutak burkolását, a járdák aszfaltozásának egy részét, a világítás és a vízvezeték-rendszer kiépítését. Schlauch mester 1899. június 19-én készítette el a terveket.

Az Indóház utca (Régi Pécs)

Schlauch 1899 júniusában állt elő a villanegyed terveivel. Ugyan Pécsett hasonló épületegyüttes nem állt és nem áll a mai napig sem, az országban akkoriban, sok hasonló lakótelep létezett már – mint például a fővárosi Wekerle-telep –, noha Schlauchot a pécsi villák építésekor nem ezek ihlették. Ahogy azt Pilkhoffer Mónika pécsi történész írja a Pécsi Szemlében megjelent tanulmányában, építészettörténeti szempontból a Schlauch-telep házai „a faverandás, faoromzatos, lombfűrészes díszítésű svájci ház típusába tartoznak”. Mindemellett – folytatja Pilkhoffer – a Schlauch-villatelep volt „az első megvalósult kertváros Pécsett, egy olyan progresszív kezdeményezés, mely „egészségesebb és humánusabb lakókörnyezetet eredményezett”. Az első pár ház 1900 áprilisára, míg a többi 1901 februárjában készült el és vált lakhatóvá.

Jó szándékból épült a telep (Régi Pécs)

Az 5 darab – egyenként 320 négyzetméteres – emeletes ház mindegyikében öt szoba, egy konyha, egy fürdőszoba és egy cselédszoba volt, ám a 13 földszintes villa már nem volt ennyire korszerű és higiénikus, mivel többségükben nem volt fürdőszoba. Ez azonban akkoriban nem volt nagy gond, mivel – írja Pilkhoffer – „a minden fölösleges kiadást rosszalló jómódú vidéki polgárság ekkor még luxusnak minősítette a fürdőszobát”. A villák elsősorban a felső- és középosztálybeli pécsi értelmiség, katonák és vasúti tisztségviselők számára nyújtottak ideális lakóhelyet, bár nem mindig volt mindegyik ház lakott (feltehetően a bérleti díjak miatt), és gyorsan váltogatták egymást a lakások gazdái is. Ezért sokan megkérdőjelezték, hogy megérte-e Schlauchnak a negyed kialakítása.

A lakók nem panaszkodhattak a csúcsházakra, a környező utcák kialakítására viszont igen, és meg is tették, méghozzá nem is akárhogyan. A korabeli sajtón keresztül többször hangot adtak azon kérésüknek, hogy ne csak a járdákat, hanem a kocsiutat is aszfaltozzák, mert „a keramit burkolat olyan hangos, hogy a felnőtt lakók agyrázkódást szenvednek, a kicsinyek szörnyet halnak”, valamint kérték, hogy az Indóház utca csatornáját kövezzék ki, mert „a bomló szerves hulladék veszélyezteti a közegészségügyet”. És hogy miért követelték a várostól, hogy tüntessék el a villatelep utcáiról a padokat? Íme, a válasz: „hogy ezek ne vonzzák oda a csavargókat, kik trágár beszédet folytatnak s ne ülhessenek le buta cselédek, az ártatlan kicsinyeket karjukban tartva…”.

Forrás: Pilkhoffer Mónika: A Schlauch-villatelep és lakói a századfordulón

Hirdetés