A Misina Természet- és Állatvédő Egyesület minden pécsi állatbarát szemében fontos tevékenységét nem csak itthoni, de külföldi partnerek is segítik. Támogatókból és segítő kezekből ugyan sosem lehet elég a civil szervezetnél, most viszont nagy öröm érte őket. 

Idén másodszor érkeztek svájci önkéntesek a Susy Utzinger Állatvédelmi Alapítvány (SUST) elnökével, Susy Utzingerrel közösen a Misina Egyesülethez. A tavalyi látogatáshoz hasonlóan idén is felújítással foglalkoztak a svájciak, akik – mint megtudtuk az alapítvány elnökétől – nyaralás helyett választották az állatok körülményeinek javítását. Mosómedve-rezidenciát, macska- és rágcsálóházat újítottak fel ezúttal.

Svájci és magyar önkéntesek együtt dolgoztak egy hétig

Magyarországon összesen 46 állatotthont és -menhelyet támogatnak, mondta el Susy Utzinger. Ezek közül kiemelkedőnek tartják a Misinán folytatott munkát, példaképként tekintenek rájuk a SUST alapítványnál. Susy Utzinger elmondta, hogy sok segítségre lenne szüksége az állatmenhelynek, de rengeteget dolgoznak és emiatt nagyon elismerik őket. Ezt Susy Utzinger azzal indokolta, hogy a Misinán nem csak a legkülönbözőbb állatokat helyezik el, hanem felvilágosító és tájékoztató programokat, gyerektáborokat, ivartalanítási akciókat is szerveznek. A svájci hölgy hozzátette, magyarországi segítségre is szüksége van a Misina Természet- és Állatvédő Egyesületnek, de bárhonnan szívesen fogadják a támogatást, ahonnan csak szert tudnak tenni rá. A svájci alapítvány főként magánszemélyek adományait használva segíti a világ különböző pontjain található állatotthonokat, a Misinával további együttműködést remélnek.

A svájci alapítvány magyar képviselője, Mészáros Gabriella sem bújik ki a kétkezi munka alól

Mészáros Gabriella, a SUST magyarországi képviselője saját alapítványának vezetése mellett dolgozik együtt Susy Utzingerékkel. Elmondása szerint hasonló állatvédelemmel kapcsolatos céljaik hozták össze őket körülbelül 10 évvel ezelőtt. Jelenleg már több mint 40 szervezettel dolgoznak együtt, de ezek száma folyamatosan bővül. Leginkább ivartalanításra, menhely-optimalizációs munkákra, tárgyadományokra, az állatok ellátásához szükséges felszerelésekre és berendezésekre lehet támogatást kérni tőlük. Évente több ezer állat ivartalanításában segédkeznek a további kóbor állatok számának csökkentése érdekében, mondta Mészáros Gabriella. Hozzátette, a Misinán folyó munkát nagyra becsülik és a magyarországi állatmenhelyek közül kiemelkedőnek, az egyik legjobb állatotthonnak tartják. Munkájukkal pedig ahhoz szeretnének hozzájárulni, hogy még jobb legyen.

A Misina Egyesület magyar önkéntesei

Anyagilag és erkölcsileg is nagyon fontos az a támogatás, amit ők hoztak és hoznak már két éve, nyilatkozta Farkas Tamás, a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület elnöke, aki ezzel egyidejűleg kifejezte reményét a további együttműködésre is. Ez szerinte egyrészt azt jelenti, hogy az anyagi javakban – szinte minden állatvédő szervezethez hasonlóan – nem dúskáló Misina Egyesület a svájciak által elvégzett felújításokat saját erőforrásaiból nem tudná megoldani. Másrészt erkölcsileg fontos, hogy ha egy külföldi szervezet részt vesz egy magyar egyesület munkájában az megmutatja, nemzetközi szinten is odafigyelnek rá és szakmailag elismerik azt, tette hozzá Farkas Tamás.

Épül a mosómedvék homokozója

Minden partnerrel előzetes egyeztetés után beszélik meg, mi az, amit a két fél elképzelései alapján véghez tudnak vinni, árulta el a technikai részletekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva Farkas Tamás. Ezeken az egyeztetéseken a Misina Egyesület mindig az aktuálisan legégetőbb problémákra igyekszik anyagi forrást találni. A rágcsálóház körülbelül 15 éve nem lett felújítva, így ez volt az egyik legfontosabb feladat abban az egy hétben, míg a külföldi önkéntesek itt tartózkodtak, hangsúlyozta az elnök. Emellett a Misinán élő két mosómedvének alakítottak ki egy számukra megfelelő otthont, amit a munkálatokat látva inkább rezidenciának nevezhetünk majd kész állapotában. A macskák szállását is sürgősen optimalizálni kellett, többek között sok új színt és játékot kaptak a cicák.