Népszava: állami fenntartásúvá válhat mind a 12 fővárosi kórház

Elvi megállapodást kötött a főpolgármester és az egészségügyért felelős államtitkár arról, hogy mind a 12, a fővárosi közgyűlés fenntartásában lévő kórházat átadják az államnak – írta a szombati Népszava. A napilap úgy tudja: a csütörtöki találkozón Tarlós Istvánon és Szócska Miklóson kívül több illetékes jelen volt, köztük az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes, Szentes Tamás is. Az egyelőre nem írásos egyezség szerint a kormány átvállalja mind a 12, a fővárosi közgyűlés fenntartásában lévő betegellátó intézmény üzemeltetését, cserébe pedig Budapest átadja a tulajdonosi jogokat az államnak – közölte a napilap, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

A Népszava szerint a megállapodás egyúttal azt is jelenti, hogy a városvezetés kórház-holdingosítási tervei nem valósulnak meg, a Tarlós által vezetett önkormányzat pedig nem lát el egészségügyi közszolgáltatást.