A vasárnapi baleset szemtanúit keresi a rendőrség

A Pécsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytat közúti baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen – közölte a szervezet lapunkkal.

hirdetés

A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. október 5-én 18 óra 10 perckor a 6-os számú főközlekedési út 207+513 kilométerszelvényében ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen típusú és színű személygépkocsival közlekedett Pécs irányából Szigetvár irányába. Haladása során a fenti helyen az előtte haladó autóbusz előzésébe kezdett, majd a busz elé történő visszasorolás során a vele szemből Szigetvár irányából Pécs felé közlekedő Opel személygépkocsi vezetője az ütközés elkerülése érdekében a gépkocsiját jobbra az útpadkára kormányozta, ott haladva elvesztette az uralmát a jármű felett, az árokba hajtott, majd egy fának ütközött.

A rendőrség várja – a baleset körülményeinek tisztázása érdekében – annak a feltehetőleg sötét színű Ford Fiesta típusú személygépjármű vezetőjének jelentkezését, aki a fenti időben és helyen egy Szigetvár irányába közlekedő autóbuszt előzött meg, valamint aki szemtanúja volt a fenti esetnek, és a balesettel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik. Jelentkezzen a Pécsi Rendőrkapitányság 72-504-400-as központi hívószámán, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8 -16, p: 8 -13), vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.