Díjjal ismerték el munkásságukat

A kutatóintézetek sikereit is megismerhetjük

Sümegi Balázs orvosprofesszort Szentágothai-díjjal, Kemenesi Gábor víruskutató biológust pedig junior Szentágothai-díjjal tüntették ki hétfőn a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) a magyar tudomány ünnepe alkalmából megtartott eseményen.

Az ötödik alkalommal megrendezett tudományos ünnepségen a díjátadó mellett előadásokkal emlékeztek meg a PTE Szentágothai János Kutatóközpontjának névadójáról.

A 2013-ban alapított Szentágothai-díj plakettjeinek átvétele után Sümegi Balázs, a pécsi orvoskar intézetigazgató egyetemi tanára, a Szentágothai-kutatóközpont genomikai és kísérletes kardiológiai kutatócsoportjának vezetője, valamint Kemenesi Gábor egyetemi tanársegéd, a kutatóközpont virológiai kutatócsoportjának tagja rövid előadásban mutatta be munkásságát.

A Szentágothai-nap keretében rendezték meg az intézményben – a mintegy kétmilliárd forintos költségvetésből megvalósuló – a chip-technológiát a mesterséges megtermékenyítés sikerességének növelése érdekében alkalmazó kutatói programjának ünnepélyes megnyitóját.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával megvalósuló, hároméves projekt célja, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel eddig elért 30 százalékos eredményességet kívánják 50 százalék fölé emelni egy olyan laboratóriumi megközelítéssel, amelynek egyszerűsége, költséghatékonysága lehetővé teszi a szülészeti rutinba történő beillesztést.