Háziorvosok figyelem!

Október végéig pályázhatnak letelepedési támogatásra azok a háziorvosok, akik vállalják, hogy legalább 4 évig tartósan betöltetlen háziorvosi körzetben dolgoznak – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága szombaton az MTI-vel.

A közlemény emlékeztet arra, hogy az Emmi kezdeményezésére elfogadott kormányrendelet nyomán az Országos Alapellátási Intézet javaslata alapján az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) augusztus elsejével írta ki a pályázatot, amelynek célja, hogy a legalább 12 hónapja betöltetlen körzetekben ösztönözze az orvosok letelepedését. A pályázók 6-10 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, amennyiben vállalják, hogy legalább 4 évig a praxisban dolgoznak. A pályázati feltételek elérhetők az OEP honlapján.

Az 500 millió forintnyi keretösszeg lehetőséget biztosít a háziorvosi tevékenység végzéséhez szükséges munkakörülmények javításához – húzta alá az Emmi.

A közleményben kiemelték: az Emmi egészségügyi államtitkársága “nagy hangsúlyt fektet az alapellátás erősítésére, ezen belül is az emberi erőforrás utánpótlásának biztosítására és a kapuőri szerep támogatására”. Az alapellátás fejlesztéséhez 2014-ben több mint 10 milliárd forint plusztámogatást biztosít a kormány, amelynek részét képezi a jelenlegi pályázati összeg – tették hozzá.