Gyerekbuli volt Kertvárosban

Kertváros3

hirdetés

Többek között vízipisztoly-csatával, kavicsfestéssel, meséléssel, férfi vizes-pólós szépségversennyel, nyereményekkel várták azokat, akik szombaton reggel ellátogattak a Mosolymanó Egyesület rendezvényére a Maléter Pál út mögötti játszótérre.

A rendezvényen egy – többek között a Tettye Forrásház Zrt. segítségével létrejött – ivókutat is átadtak.

Kertváros2

Csizi Péter országgyűlési képviselő az eseményen azt mondta, minden olyan programot kezdeményezést támogatnak, amely alkalmas arra, hogy a belvároson kívüli területekre vigyen pezsgést, leheljen új életet a helyi közösségeknek. Hozzátette: az utóbbi években egyre több közösség döntött úgy, hogy saját városrészét saját programokkal mozgatja meg, sőt, hatodik éve már, hogy civil közösségekre bíznak parkokat, játszótereket.

Kertváros4

A rendezvényen azok a gyerekek, akik három kézműves foglalkozáson, merthogy ilyenek is voltak, összegyűjtöttek pecséteket, egy-egy adag fagyit kaptak ajándékba. Összesen száz gombócot tudtak így szétosztani.

Kertváros1

Az események résztvevői strandbelépőkkel is gazdagodtak, emellett a szerencsésebbek a Kaposvár melletti Katica Tanyára is elmehetnek.