Mislenybe került a Kossuth tér törmeléke

Kozármislenyben landolt a Kossuth téri mélygarázs építéséből származó betontörmelék. A több száz tonnányi hulladékot az önkormányzat területére hordták – kétmilliós bírságot kapott a település.

A környezetvédelmi felügyelőség 2010-ben végzett vizsgálatot a kozármislenyi önkormányzatnál, miután a városban köztudottá vált, hogy rengeteg törmeléket hordtak a tó felett található, a műfüves focipálya csarnoka mögötti rézsűre.

Lapunk munkatársai ottjártukkor immáron földdel takart területet találtak, ám a város lakói közül többen is élénken emlékeznek a teherautókra, melyek sorra hozták a törmeléket a területre. A bontási hulladékot egy magáncég szállította a területre szóbeli megállapodás alapján, a betonréteg alatt pedig földet és kavicsot helyeztek el.

A környezetvédelmi felügyelőség határozatában az áll, hogy a törvények szerint hulladéknak minősül az anyag, amelytől a birtokosa megválik, hulladékkezelő pedig az, aki a hulladékot átveszi. Mivel ez utóbbi tevékenység csak a hatóság engedélyével végezhető.

A bírság kiszabásakor a felügyelőség 550 tonnát vett figyelembe, s egy bonyolult számítási módszer alapján kétmillió forint bírságot állapított meg. Ugyanakkor egy alapbírság összegét – 15 ezer forintot – 30 százalékban állapították meg, mondván, visszafordíthatatlan környezetkárosítás nem történt.